ACNEWS

Nagy Ő: Catherinnek Benkő Dániel is jó lett volna

Mindegy, csak híres legyen!- lehet a mottója a francia nyelven beszélő Catherinnek, aki tegnap este Árpa Attila kegyeiért indult harcba, most épp ezen a néven. A magát színésznőként aposztrofáló nő pár évvel ezelőtt még Farkas Katiként versenyzett a néhai Benkő Dániel szerelméért.

Hirdetés
Ad image

Mindegy, csak híres legyen!- lehet a mottója a francia nyelven beszélő Catherinnek, aki tegnap este Árpa Attila kegyeiért indult harcba, most épp ezen a néven. A magát színésznőként aposztrofáló nő pár évvel ezelőtt még Farkas Katiként versenyzett a néhai Benkő Dániel szerelméért.
 

Tegnap este, hétfőn indult Árpa Attilával A Nagy Ő új évada. Az egyik jelentkező, a francia nyelven beszélő 49 éves Catherine ismerős volt Attilának, barátként is üdvözölte.

„Hát, te mit csinálsz itt?” – kérdezte döbbenten, majd úgy döntött, hogy már az első körben hazaküldi.

Kati nem csak Attilának volt ismerős, a párkereső műsorokat kedvelő tévénézőknek is. 2009-ben tűnt fel először a képernyőn a Benkő feleséget keres című műsorban. Ekkor 35 éves volt, és Farkas Kati üzletkötő, színésznőként mutatták be. Benkő is hamar elbúcsúzott tőle, nem akarta sokáig nézni a színjátékát.

„Számomra nem baj, hogy kiestem. Arra vágytam, hogy kimenekülhessek onnan. Elég volt Benkőt látni! Azért voltam ott, hogy mutassak neki valamit, ne legyen elszállva. Tetszett nekem, hogy fel tudom rázni; mit képzel magáról?” – nyilatkozta Kata a Cool Tv-nek, és elárulta, hogy milyen férfire vágyik valójában. Szereti, ha egy férfi nem garasoskodó, és megvesz neki dolgokat (akár egy lakást is). Fontos, hogy védelmezze, és képes legyen kimutatni a szeretetét. Külsőre nincs ideálja. Egy férfi igazi úriember legyen, aki határozott, és vannak tervei. Kiábrándítja viszont, ha egy férfi ápolatlan. 

Árpa Attila lett az új kiszemeltje, aki megfelelhet a kritériumainak. 
„Szerintem azzal tudom elcsábítani Attilát, hogy a nagy, hosszú lábaimmal elkapom a testét, megszorítom, és akkor muszáj lesz velem maradnia” – olvasható Catherine bemutatkozásában a műsor közösségi oldalán, ám Attila egészen másképp gondolta.

„Nem tudtam, kik érkeznek, több lánnyal korábban már találkoztam. Egyikük személyi asszisztensemnek jelentkezett, a másik lánnyal pedig egy konferencián futottam össze, ahol a férfi arcápolásról volt szó. Catherine múltjáról nem tudtam, és jobb is így, mert így voltam csak képes pártatlanul állni a dolgokhoz, pláne azt, hogy korábban már feltűnt egy társkeresőben, ahol egy nála sokkal idősebb férfit akart meghódítani” – kezdte az AcNewsnak Attila.

„Egy filmbemutatóról ismerem, egy szakmai beszélgetésünk volt Az Űrpiknik – című film bemutatóján, amit a Netflixen lehet majd látni december 1-étől, és én is szerepelek benne, Űrlény vadászt játszom.  Már akkor és most sem éreztem a kémiát köztünk, ezért is küldtem elsőként haza” – tette hozzá lapunknak A Nagy Ő.

Természetesen felkerestük Farkas „Catherine” Katit is, hogy megkérdezzük tőle, miként élte meg, hogy már az első körben távoznia kellett.
„Nem voltam sokat bent, de ennek örülök is, mert nekem sem jött be az Attila” –  mondta lapunknak Kati, aki arra a kérdésre, hogy akkor miért jelentkezett, azt a választ adta, hogy: Csak kíváncsi volt rá…

Ezek után szembesítettük azzal, hogy 2021 szeptemberében is láttuk a Sztárban Sztár leszek!- című műsorban egyszerre nőnek és férfinak öltözve. A produkció közben cicit is villantott, a zsűri legnagyobb megdöbbenésére! 

„ Többet nem fogok próbálkozni” – zárta mondandóját Farkas Kati, aki a végén megkért minket, hogy említsük meg, hogy ő nem akárki, hiszen dolgozott már Luc Bessonnal és Brian de Palmával is.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés