A sértett kisfiú gyermekotthonban élt, azonban onnan rendszeresen megszökött, és nagyapja borsodi otthonába ment, ahonnan nagyanyja korábban elköltözött. Tavaly májusban az akkor tízéves fiú ebben a lakásban tartózkodott, kérésére a nagyanyja is jelen volt.
Mint írták, hajnalban a gyanúsított odament az alvó kisfiú ágyához, lehúzta nadrágját, majd molesztálni kezdte. Ezt a sértett tiltakozásakor sem hagyta abba, sőt azzal is megfenyegette, hogy megveri, ha nem hagyja magát. A zajokra felébredő nagyapa – miután megbizonyosodott róla, mi is történik – rendőrt hívott és érkezésükig visszatartotta a gyanúsítottat.
A rendőrök a szökésben lévő fiút visszavitték a gyermekotthonba. Kiderült, hogy a gyanúsított már korában is molesztálta a fiút tiltakozása ellenére, melynek az vetett véget, hogy a sértett is veréssel fenyegette meg nagyanyját – írták.
A közlemény szerint a nő cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal, illetve élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettének megállapítására. A gyanúsítás alapját képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, melyet a törvény 10-20 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.
A bíróság álláspontja szerint a büntetési tétel nagysága önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet az asszony személyi-, vagyoni körülményei sem ellensúlyoznak. Nem zárható ki az sem, hogy a nő a sértettet, tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené, így veszélyeztetve a bizonyítást – közölte a törvényszék. A végzés nem végleges.