Nem véletlen, hogy az aligátorteknős csakis állatkertekben tartható, hiszen rendkívül veszélyes vadállat, ami egy pillanat alatt leharapja az ember ujját. Ennek ellenére a balatonlellei rendőrök egy riasztás után a 7-es főút mellet találtak egy 70 centis, óriás példányra. A műanyagládát, amiben odaszállították, a teknős könnyedén szétmarcangolta, így szabadult ki belőle.
Szerencsére a különösen veszélyesnek minősülő, hányatott sorsú jószág biztonságos helyre került, miután a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakemberei befogták azt. A befogott teknősök chipet kapnak és ezt követően hivatalos engedélyeztetés után állatkertekbe, teknősparkokba kerülnek elhelyezésre. Mivel az aligátorteknősnek Magyarországon nincs ellensége, az elengedett példányok komoly kárt tudnak okozni a természetes élővilágában.
A nemzeti park honlapján azt írta, hogy az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát – írta a travelo.hu. Emellett a fajt könnyen fel lehet ismerni a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet.