Már csak 7 évet kell várni, és beköszönt a hallhatatlanság.
Ray Kurzweil informatikus-jövőkutató tudományos jóslatai már korábban is bejöttek.
A ’90-es években például megjósolta, hogy az új évezred kezdetére egy gép le fogja győzni a sakkvilágbajnokot, ez pedig meg is valósult. Azt is mondta, hogy megjelennek majd a hordozható számítógépek, okostelefonok, sőt az internet-robbanáshoz is egész pontos dátumot adott meg.
A Google kutatója most egy interjúban árulta el, hogy a mesterséges intelligencia először 2029-ben mehet át először egy Turing-teszten, 2045-re emberfeletti intelligencia is létrejöhet, megvalósítva így a szingularitást.
A halhatatlanság kapcsán pedig azt mondta, 2030-ra képesek leszünk évente több mint egy évvel növelni a várható élettartamunkat – írja az IFLScience.
A halhatatlanság úgy valósítható majd meg, hogy nanorobotok az ereinkben folyamatosan javításokat végeznek, az agyunkat pedig összekapcsolják a felhővel, így az emlékeinkről másolatot is tárolhatunk majd.
Ha ez tényleg bejön, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ígérte is teljesül: Örök élet, ingyen sör. Bár lehet a folyékony kenyérre még várni kell…