Az ismert Kreml-kritikus, Alekszej Navalnij holttestét, aki rejtélyes körülmények között halt meg egy szibériai fogolytáborban, napok óta lakat alatt őrzik az orosz hatóságok. Most pedig a szintén őrizetben lévő testvérét, Oleget szeretnék előállítani. A TASZSZ állami médiaügynökség szerint a hatóság újabb vádat emelt a 40 éves férfi ellen – számolt be a Krone. Azt azonban nem lehet tudni, hogy mi alapján hozták meg ezt a döntést.
Oleg Navalnij már korábban is szerepelt a körözési listán egy másik bűncselekmény miatt: megszegte a kijárási tilalmat, amikor békés kormányellenes tüntetésre szólította fel az embereket.
2021 elején egyéves felfüggesztett büntetést kapott. Ez idő alatt megtiltották neki, hogy éjszaka elhagyja a házat, részt vegyen tömegrendezvényeken vagy elutazzon Moszkvából. Hat hónappal később egy büntetés-végrehajtási intézet kérelmet nyújtott be, amelyben Oleg bebörtönzését követelte. Azonban mire a bíróság 2022 elején elrendelte a férfi bebörtönzését, Oleg elmenekült Oroszországból.
De nem ez volt az első eset, hogy elkapták. 2014-ben három és fél év börtönbüntetést kellett letöltenie csalás miatt. Sokan ekkor azt gyanították, hogy a vádak koholtak voltak, és az ellenzékiekre akartak nyomást gyakorolni a lépéssel. Ebben az ügyben testvérével együtt állt bíróság elé. Alekszej azonban ekkor csak felfüggesztett büntetést kapott.