A fiatalember Rio de Janeiróban töltötte a szilvesztert. Emlékei szerint „valami kemény dolog” találta el a fejét. Egy kő… gondolta Facio. Mivel a vérzés hamar elállt, a 21 éves fiatalember nem fordított több figyelmet a sérülésre. Folytatta a partimaratont, és a tengerparton pihent.
Mateus Facio végül 200 kilométert biciklizett vissza szülővárosába, Juiz de Forába – ahol már az út során görcsökkel, majd később zsibbadással küzdött a jobb karjában. A diáknak gyakori szüneteket kellett tartania, és az út a szokásos négy és fél óra helyett hét órát vett igénybe.
Miután megérkezett egy magánklinikára, számítógépes tomográfiás vizsgálatot végeztek a fején. Az orvosok felfedezték az idegen testet, és Faciót azonnal megműtötték. Flavio Falcometa agysebész a műtét után elmondta: „Ha a golyó csak néhány milliméterrel tovább hatolt volna, az egész testének fele lebénul”. Most arra számítanak, hogy a bulihuligán 20-30 napon belül teljesen felépül majd – írja a Bild.
Egyelőre nem világos, hogyan került a 9 mm-es töltény a szerencsés fiú fejébe. A lövedéket lefoglalták és ballisztikai vizsgálatra laboratóriumba küldték. A brazil rendőrség nyomozást folytat.