ACNEWS

Négymilliárdos áfacsalás

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el.

Hirdetés
Ad image

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el. 

Az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat.
    

A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás – köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság – fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.
    

A főügyészség negyvennégy személlyel szemben, köztük a bűnszervezet tíz tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták – közölte a főügyészség a honlapján.
    

A főügyészség további tizenkét elkövetővel egyezséget kötött, velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!