Nekifutásból hátba rúgott egy kamasz egy járókerettel közlekedő hajléktalan bácsit a XV. kerületben, a piac mellett. Aki arccal előre hatalmasat esett, még védeni sem tudta magát a becsapódás során. A támadást a tettes egyik barátja videóra is vette, majd a felvételt kitették a Facebookra – adta hírül az RTL Híradó. A felzúdulás hatására a két kamasz bocsánatot kértek az áldozattól. Aki az arcán megsérült, zúzódásokat szenvedett. Az ügyben a rendőrség garázdaság miatt nyomozást indított. Már azonosították is a két elkövetőt. Bár a bocsánatkérésről készült fotókat megosztották a közösségi médiában, ez már jogi értelemben nem segít rajtuk.
A Híradó stábja megtalálta és megszólaltatta az utcán 20 éve élő rossz beteg áldozatot. Elmondta: korábban kőművesként dolgozott, mára megszokta, hogy megszokta már, hogy bántják, célponttá válik, beletörődött a sorsába.