A brit nagymama sem magáról, sem pedig unokájáról nem tudta lemosni a horrorisztikus arcfestéket. A nőnek másnap festékfoltos arccal kellett munkahelyi értekezletet tartania.
Valósággal tarol az interneten a 46 éves, North Somerset-i nőnek a videója a TikTokon. Elizabeth Rose egy csontvázmintát festett fel az arcára, de az olyan jól sikerült, hogy még halloween után sem tudta leszedni. A nő a videómegosztó oldalon tette közzé a jelenetsort magáról, ahogy kétségbeesetten próbálta levakarni magáról az arcfestéket, amit egyébként hétéves unokájára is ráfestett – írja a Blikk.
Egy vattakorong segítségével erőteljesen dörzsölte az arcát, de a tetoválás még akkor sem jött le. Ezután megpróbálta a homlokáról is, de nem járt sikerrel. Ezután pánikba esett, ugyanis másnap egy munkahelyi találkozón kellett megjelennie.
A kommentelők több tippet is adtak a nőnek, aki később még alkoholos fertőtlenítőszerrel is próbálkozott, de nem tudta leszedni a makacs festéket. Kénytelen volt kimaszkírozva megtartani az értekezletet.
A nőről készült felvétel az alábbi linkre kattintva megtekinthető.