ACNEWS

Nem kapnak vizet a turisták Szicíliában

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
50 éve nem látott szárazság tombol Szicíliában. Olyannyira, hogy egyes turistaparadicsomokban már nincs folyamatos vízellátás sem.
Hirdetés
Ad image

Agrigento területén a szálláshelyeken nincs folyamatos vízellátás. Szicília más részén öt-hét naponta biztosított a víz a háztartásokban, de van olyan település, ahol csak húsz naponta működnek a csapok. Az önkormányzatok víztartályokkal biztosítanak vizet a lakosságnak, az üzletekben pedig nagy mennyiségben vásárolják a palackozott vizet. A területen ráadásul leállították szeptember 30-ig a város három vízerőművét.

A szintén szicíliai Palermo városában hétfőtől vezetnek be vízkorlátozást. Az MTI információi szerint a helyfoglalás előtt a turisták az iránt érdeklődnek, le tudnak-e zuhanyozni esténként. A szállásadók azonban nem tudnak mit válaszolni erre a kérdésre. A sziget turistaforgalma összeroppant. Tavalyhoz képest ugyanis a több mint öt milliós sziget vízkészlete a felére csökkent. Agrigento lakosai már június elsején a városháza előtt tiltakoztak a korlátozások miatt, azt skandálták, hogy „Vizet akarunk!”.

Az egész országot sújtó csapadékhiány miatt 2023-ban kinevezett kormánybiztos Nicola dell’Acqua szerint infrastrukturális beavatkozásokra van szükség, amelyekre az utóbbi hetven évben nem fordítottak forrásokat sem állami, sem helyi szinten. Vízválságot jelentett az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány is, elsősorban Foggia és Bari térségében. A közép-olaszországi Lazio, Abruzzo és Marche régió több önkormányzata is éjszakai vízstoppot rendelt el. A Marche-beli Ascoli városában, ahol több mint 45 ezren élnek, ötszáz eurós bírságot szabnak ki arra, aki megszegi az előírást, és éjszaka kinyitja a csapokat.

Tilos az autómosás, kertlocsolás is. Basilicata tartomány közlése szerint a térség vízkészlete 210 millió köbméterrel kevesebb tavaly július közepéhez képest. A rendelkezésre álló mennyiség az ilyenkor szükségesnek kevesebb mint egyharmada. A helyzetet bozóttüzek súlyosbítják: Szicíliában év eleje óta már több mint tízezer hektárnyi terület égett le, harminc százalékkal több, mint 2023 ugyanezen időszakában. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!