Jerry Odum nagy nyugalommal vallotta be menyasszonya meggyilkolását. Az 59 éves Vickie Edge azért halt meg, mert a leendő vőlegénynek nem volt pénze az esküvőre.
A floridai férfi vallomásáról készült felvételeket most hozták nyilvánosságra. Odum szandálban, összefont kezekkel, nyugodtan beszélt a gyilkosságról.
Azt mondta, hogy „le volt égve”, amikor néhány hónappal korábban megismerkedett Vickie Edge-dzsel. Az online randizásból rendszeres találkozók lettek, és házasságról kezdtek beszélni. Edge, aki egy masszázsszalon tulajdonosa volt, azt az álmát is szerette volna megvalósítani, hogy közösen vegyenek egy házat.
„Egyszerűen beleegyeztem, még akkor is, ha – reálisan nézve – nem volt rá pénzem” – mondta Jerry Odum. Írt a menyasszonyának egy 15 000 dolláros (kb. 5,3 millió forint) csekket, amelyről tudta, hogy fedezetlen lesz. Végül beszerzett egy olcsó baseball ütőt, és körülbelül két hónappal a tervezett esküvő előtt lecsapott – írja a Bild.
„Éppen indulni készült. Ekkor mondtam neki, hogy van még egy meglepetésem a számára. Fogtam a baseballütőt és szétvertem” – mondta a vallomásáról készült felvételen.
A rendőrség akkor eredt a gyilkos nyomába, amikor az áldozat rokonai aggódni kezdtek, és bejelentették a nő eltűnését. Nem sokkal Odum lakásának átkutatása előtt a gyanúsított a menyasszonya hollétét firtató kérdésre a következőket válaszolta: „Odabent van, de előbb el kell mondanom valamit: Vickie már két napja halott”.
Jerry Odum a bíróságon bűnösnek vallotta magát első fokú gyilkosságban. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.