Megdöbbentette a német politikusokat, hogy a hét végén több városban Izrael megtámadását ünnepelték palesztin csoportok – írja a Spiegel. A történtek olyannyira kiverték a biztosítékot CDU-s politikusoknál, hogy felvetették: el kellene venni az állampolgárságot a kettős állampolgársággal rendelkezőktől. Saskia Esken, az SPD vezetője hétfőn az ARD Morgenmagazin című lapjában kijelentette, ha ilyen terrorcselekményeket ünnepelnek az utcán, az alkotmányos államnak egyértelműen fel kell lépnie ellene.
Carsten Linnemann, a CDU főtitkára leszögezte, a CDU elnöksége hétfői ülésén tárgyalja az állampolgárság visszavonásának kérdését. „Gondoskodnunk kell arról, hogy a jogállamiság érvényesüljön Németországban” – fogalmazott. Roderich Kiesewetter, a CDU külpolitikusa szerint megengedhetetlen, hogy egy olyan országban, amely a holokausztot okozta, és amelynek több mint hatmillió zsidó lelke szárad a lelkiismeretén, palesztin terroristák tetteit helyeseljék.
De nem csak Németországban játszódtak le hasonló jelenetek. A közösségi felületek tanúsága szerint több európai nagyvárosban, így Londonban és Bécsben is voltak spontán megmozdulások, amelyeken az ünneplő tömeg palesztin zászlókat lengetett – írta a vg.hu.