Versenytársa, Gubik Petra ébresztette fel az énekesnőt, aki dülöngélve vette tudomásul, hogy ő lett az adás győztese.
Oláh Ibolya tagadhatatlanul az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb versenyző a Sztárban sztár kilencedik évadában, és jó esélye van arra is, hogy a jövő heti utolsó adásban megnyerje a versenyt. Azonban az utolsó két adásban mintha nem lenne minden rendben Ibolyával.
A tegnapi adás alkalmával például a műsor egyik legfeszültebb, legizgalmasabb pontján szundikált el az énekesnő. A műsorvezető, Till Attila pont az adás nyertesét hirdette ki, aki történetesen Ibolya lett. A győztes azonban azt sem tudta, hogy éppen hol van.
A TV2 videójában visszanézhető az a pillanat, amikor a kamera hirtelen Ibolyára fordul, aki ünneplés helyett lefele szegett fejjel alszik. Ezután a mellette ülő Gubik Petra ébresztette, majd világosította fel, hogy mi a helyzet. Till Attila azzal magyarázta a furcsa jelenséget, hogy Ibolya zavarba jött az eredménytől.
Múlt héten több néző arra tippelt, hogy Ibolya nem józan a műsor alatt. A vádakra az énekesnő a közösségi oldalán reagált.
„Nagyon sokan írtatok rám, hogy aggódtok értem. Való igaz, nagyon kemény hetek vannak mögöttem. A Sztárban Sztár szuper izgalmas próbái, a rengeteg tanulás mellett a napi ingázás vidékről a próbákra és előadásra kicsit kivette belőlem az energiát” – fogalmazott az énekesnő.
Elképzelhető tehát, hogy csupán csak a fáradtságnak köszönhető Ibolya furcsa viselkedése, ám a nézők számára ez nem magyarázat. Számukra ugyanis egyenesen felháborító ez a viselkedés.
„A viselkedése nem érdemli meg a továbbjutást! Semmi alázat és tisztelet sincs benne. Már rég ki kellett volna esnie!” – írta egy felbőszült kommentelő.
„Egyáltalán nem figyel és nem érdekli semmi. De akkor minek van ott?” – fogalmazott egy másik.