ACNEWS

Nincs kegyelem: lecsap ránk az őszi eső és a viharos szél

Fotó: Wolf Géza
Fotó: Wolf Géza
Eső, szél, napsütés – mindenből ígér egy több-keveset a meteorológia a mai napra. Mutatjuk, hol mire lehet számítani.
Hirdetés
Ad image

Csütörtökön szinte az egész országban erősen felhős égre ébredhettünk, ám a délnyugati tájakon időnként felszakadozhat a felhőzet, és akár hosszabb napos időszakok is ígérkeznek. Az ország nagyobb részén viszont szürkébb, borongósabb idő lesz a jellemző – áll a HungaroMet előrejelzésében.

A nap folyamán főként az ország keleti és északkeleti kétharmadán kell számítani szórványos esőre, záporokra. A csapadék területi eloszlása változó lehet: lesz, ahol csak rövid ideig csepereg, de néhol tartósabb eső is előfordulhat. A szél sem kímél minket: az északkeleti szél sokfelé élénk marad, északkeleten pedig délelőtt még erős lökések is előfordulhatnak, ami tovább fokozza az őszies hangulatot.

A hőmérsékletekben jelentős különbség mutatkozik: míg az ország északi felén mindössze 14–19 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála, addig délen kellemesebb, kora őszies 20–25 fokra van kilátás. Így aki melegebbre vágyik, dél felé induljon – ott még megkaphatja a nyár utolsó leheletét.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!