Az ősz beköszöntével jönnek a kiírhatatlan poloskák is: a hazánkban nem őshonos, zöld vándorpoloska és a barnás márványpoloska egyaránt.
Torma Attila biológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, poloskaszakértő elmondta, a vándorpoloska Kelet-Afrikából érkezett mintegy húsz éve. Nem tudni, hogy emberi tevékenység által, vagy természetes úton jutott-e el idáig.
Az ázsiai „rokon” első hivatalos észlelése 2013-ban történt, az utazás és a kereskedelem a tettes. Mindkét faj gyorsan és megállíthatatlanul terjed, a vándorpoloska pedig már az élelmiszerben is kárt tesz; az ázsiai márványpoloska egyelőre a városokban és azok környékén éldegél – írja az Infostart.
Csak a kemény tél lassíthatja le őket, mivel természetes ellenségeik nincsenek. A hosszan tartó meleg miatt ráadásul két generációssá váltak a poloskák, vagyis az újonnan születettek a „szülőkkel” együtt vannak jelen, és mindkét generáció képes szaporodni.
A poloskainvázió kezdete szeptember vége, október eleje, mivel most hűl a levegő, a rovarok keresik a meleget. Táplálkozásban igénytelenek, de ha emberi fogyasztásra alkalmas növényeket találnak, azt befalják – babtól a kukoricáig, az őszibaracktól a paradicsomig. Még a vegyszerek sem zavarják őket.