Négy év alatt megkétszereződött azoknak az amerikaiaknak a száma, akik napi szinten maguknál tartják kézifegyverüket – derül ki egy friss kutatásból.
Az American Journal of Public Health című folyóirat decemberi számában megjelenő, az interneten már olvasható kutatás szerint 2019-ben 16 millió válaszadó nyilatkozott úgy, hogy az előző hónapban előfordult, hogy magával vitte fegyverét, szemben az előző, 2015-ös hasonló kutatásban szereplő 9 millióval. A felmérésben résztvevők közül 6 millióan azt mondták, hogy napi rendszerességgel maguknál tartják kézifegyverüket, ami kétszerese a 4 évvel korábbi számnak.
A kutatás összegzésként megállapítja: azokban az államokban, ahol a hatóságok komolyabb mérlegelés után adnak ki engedélyt lőfegyverre, kisebb a fegyvert viselők aránya. A felmérés szerint, saját bevallás alapján, akik nem rendelkeznek engedéllyel azok közül is mintegy 10 százalék azok aránya, akik rendszeresen maguknál tartják fegyverüket – azon államokban, ahol azt engedélyhez kötik.
Ami a lőfegyver birtoklásának legfőbb érveit illeti, az elemzés rámutat, hogy míg 1994-ben a válaszadók 46 százaléka említette a védelmet legfőbb indokként, addig 2015-ben már 64 százalék, 2019-ben 73, 2021-ben pedig 83 százalék volt azok aránya, akik saját védelmük érdekében tartották fontosnak, hogy fegyverrel rendelkezzenek. A felmérés rámutat, hogy 1990-ben még egyetlen olyan állam volt az Egyesült Államokban, ahol nem volt szükség engedélyre a fegyverviseléshez, addig 2021-re ez 21 tagállamra bővült.
Az amerikai közegészségügyi folyóiratban megjelent kutatás kiemeli, hogy azokat a válaszadókat vették figyelembe az eredmények összegzésekor, akik magukkal viszik a fegyvert és nem pusztán a gépkocsijukban tartják. (MTI)