Nyomozás indult a nyírmeggyesi tanító ellen, aki úgy büntette az aulában futkározó kislányokat, hogy bugyira vetkőztette őket az egész osztály előtt. Ezért több felháborodott szülő is feljelentést tett a rendőrségen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság állampolgári bejelentés alapján kiskorú veszélyeztetése megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy tanító ellen – írja a police.hu. A közlemény szerint a 44 éves tanítónő a kisiskolások érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A gyanúsított az eljárás alatt szabadlábon védekezhet.
„Még a kis topot is le kellett venni magáról. És a kis kezével takarta a mellkasát, hogy ne szégyenüljön meg még jobban az osztály előtt. Fel voltam háborodva, és rettenetesen megrázott a dolog” – mesélte az ATV Híradónak az egyik anyuka. „Szégyellte magát, hogy le kell vetkőznie. És pont akkor nem volt rajta top, mikor ez megtörtént – magyarázta egy másik szülő, Reszegei Istvánné. – Azért vettem ki a kislányt innen, mert nem tartottam biztonságosnak azt, hogy a mai napig ugyanúgy tanít.”