Trump parancsára a védelmi minisztere magas rangú katonák előtt jelentette ki,- akiket a virginiai Quantico tengerészeti bázisra hívtak össze, és akik részben a világ különböző pontjain szolgálnak- ezentúl „az újjászervezett háborús minisztérium egyetlen küldetése a háborúra való felkészülés és a győzelemre való felkészülés” lesz.
Ez egy merész kijelentés volt, amelyet később részben visszavont. Nem azért van erre szükség, mert az Egyesült Államok háborút akarna, hanem mert a békét szereti. „Senki sem akar itt háborút” – hangsúlyozta. „Ám akik a békét akarják, azoknak fel kell készülniük a háborúra.”
Beszédében Hegseth élesen bírálta az amerikai hadsereg állapotát és változtatásokat jelentett be. A Washington Post beszámolója szerint „évtizedes hanyatlást” rótt fel a hadseregnek, amelynek okát „naiv és meggondolatlan politikusokban” látta. X-en a beszéde előtt bejelentette, hogy ma „véget vet a háborúnak a harcosok ellen”. Trump pentagoni vezetője már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy elrettentő hatást akarnak gyakorolni kívülre.
Ugyanakkor új normákat is bejelentett: aki nem teljesíti a „férfi szintű fizikai követelményeket a harci pozíciókhoz”, aki nem borotválkozik vagy nem kíván profi megjelenést mutatni, annak itt az ideje más pozíciónak vagy új szakmának. Közben a csapat fizikai állapotát is ostorozta: „teljesen elfogadhatatlan, hogy kövér tábornokokat és admirálisokat lássunk a Pentagon folyosóin” – mondta Hegseth.
Különösen kényes: az új mércék a jövőben kizárhatják a nőket a harci bevetésekből. Ha ezek a normák azt eredményeznék, hogy egyes harci szakmákra nem tudnak jelentkezni nők, akkor úgy járnak – mondta Hegseth. „Nem ez a cél, de ez lehet az eredmény.”
Donald Trump is háborús hangra hangolta a katonai vezetést az Egyesült Államokban. De okosan más dimenzióban. Az elnök szerint az Egyesült Államok „belső háborúban” áll. „Radikális baloldali demokraták” felelősségét rótta fel azért, hogy olyan városok, mint San Francisco, Chicago, New York és Los Angeles, szerinte, kontrollálatlan bűnözés és bevándorlás martalékává váltak.
„A hadseregnek a belső ellenséget kell legyőznie” – mondta Trump. Hivatkozott egy nemrég aláírt rendeletre is, amely egy „gyorsreagálású egység” felállításáról szól, amely képes lesz polgári zavargásokat leverni.