ACNEWS

Oláh Ibolya élvezi, hogy újra rivaldafénybe került

Oláh Ibolya megnyerte A Dal 2022 legutóbbi adását a Nem adom fel című vadonatúj slágerével. Az énekesnő bevallotta, hogy félelmetes érzés volt számára újra kamerák előtt állnia.

Hirdetés
Ad image

Oláh Ibolya megnyerte A Dal 2022 legutóbbi adását a Nem adom fel című vadonatúj slágerével. Az énekesnő bevallotta, hogy félelmetes érzés volt számára újra kamerák előtt állnia.

A zsűri a maximális 40 pontszámmal jutalmazta a Nem adom el című dalt, amelynek hivatalos videóját, illetve A Dal 2022-ben elhangzott előadását már több mint 160 ezren nézték meg a YouTube-on. A rajongók szerint Oláh Ibolya megérdemel egy újabb esélyt. 

„Egyrészt félelmetes, de egyben izgalmas is újra sokaknak énekelni, a színpadon létezni. Nagyon élvezem. Rettentően elcsodálkoztam, hogy A Dal 2022 műsorbeli fellépésemnek milyen hatalmas visszhangja lett. A klipem és a produkcióm online nézettsége a legmerészebb álmaimon is túltett, a közönség szeretete pedig hatalmas öröm számomra – mesélte boldogan a Borsnak Ibolya, aki hozzátette, a siker nem csak az övé, ezért köszönetet mondott a zeneszerzőnek, Födő Sándornak és a dalszövegíróknak, Hegyi Györgynek és Csakmag Viviennek is.

Az énekesnő bízik benne, hogy sikerül eljutnia a döntőig, ám emellett más izgalmas feladatok is várnak rá az idén: sok színházi fellépés és egy országos lemezbemutató koncertturné. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!