„Pontos elszámolás, hosszú barátság” – ezzel a mondattal kezdte új médiabejegyzését Orbán Viktor, aki szerint a kormány 2010 óta tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. A miniszterelnök közölte: mától érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés, amely átlagosan 51 ezer forintot jelent minden érintettnek.
„Itt nem állunk meg! Gőzerővel dolgozunk a 14. havi nyugdíj bevezetésén. Jövőre meg is fogjuk csinálni, fokozatosan, de biztosan”
– tette hozzá a kormányfő, aki szerint a kabinet politikájának lényege a „biztos gyarapodás és kiszámítható nyugdíjas-évek”, ami különösen fontos egy „változó és veszélyes világban”.
Miközben a nyugdíjasok most kézhez kapják a kiegészítést, 2026 januárjától alapjaiban is átalakul a magyar nyugdíjrendszer. A hagyományos, 65 éves korhatár megszűnik, és rugalmas, személyre szabott rendszer lép a helyébe. A dolgozók saját döntésük szerint vonulhatnak nyugdíjba – egészségi állapotuk, szolgálati idejük és anyagi helyzetük alapján. Az 1961-ben született korosztály lesz az első, amely már az új szabályok szerint választhatja meg a visszavonulás idejét – írja a Nyugdíjtudakozó.
A reformmal párhuzamosan változnak a valorizációs szabályok is, ami 2027-től magasabb nyugdíjakat eredményezhet, és könnyebb lesz a munkaviszony melletti nyugdíjazás is. A cél – ahogy a kormány fogalmaz – az, hogy a nyugdíjas évek ne kényszerű lezárást, hanem szabad döntést és biztonságos megélhetést jelentsenek.
Orbán Viktor posztjának üzenete tehát egyértelmű: a kormány a stabilitás és a kiszámíthatóság ígéretével biztatja az időseket, miközben a következő években gyökeresen új alapokra helyezi a magyar nyugdíjrendszert.



