Április 14-én, hétfőn délután immár tizenötödik alkalommal módosíthatják Magyarország Alaptörvényét. A javaslat több ponton is jelentős változásokat vezetne be. Többek között rögzítené az emberek biológiai nemét (férfi vagy nő), kiemelt alkotmányos védelemben részesítené a gyermekek testi, lelki és erkölcsi fejlődését, rendelkezne az állampolgárság felfüggesztéséről, szigorítaná a kábítószerek elleni fellépést, valamint az alapvető jogok közé emelné a készpénzes fizetés lehetőségét is – írja az Index.
A módosításra irányuló javaslatot még március 11-én nyújtotta be a Fidesz és a KDNP. A tervezet rendkívül nagy vitákat váltott ki az ellenzék soraiban. Most pedig a Momentum parlamenti blokádot helyezett kilátásba, hogy megakadályozza a szavazást. A párt a március 18-i, füstgyertyás zavargáshoz hasonló megmozdulást tervez, majd az országház előtt akadályozná meg az Alaptörvény tizenötödik módosítását. Ha mindez megvalósul, néhány órán belül sosem látott botrány és cirkusz törhet ki az ülésen.
Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi, tizenötödik módosításra alig fél évvel azután kerülhet most sor, hogy tavaly december 17-én megszületett az Alaptörvény tizennegyedik újítása. Ez a legfőbb ügyész megválasztásának szabályait érintette.
- A mostani előterjesztés alapján új elemként kerülne be az Alaptörvénybe az ember születéskori biológiai neme, amely férfi vagy nő lehet.
- A javaslat értelmében nagyobb védelemben részesülne a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődése, valamint a születési nemének megfelelő önazonosság biztosítása.
- Alapvető joggá válna a készpénzes fizetés, amely összhangban van azon nemzetközi törekvésekkel, amelyek a készpénz szerepét fenntartanák az elektronikus fizetési módok mellett. A javaslat ezen jogot a tulajdonhoz való joggal azonos szinten kezelné.
- Alkotmányos szinten válna tiltottá a kábítószer előállítása, használata, terjesztése és népszerűsítése, ezzel egyértelműen elutasítva a drogok legalizációját és megerősítve a közegészségügyi, közbiztonsági és megelőzési törekvéseket.
- A módosítás ezen kívül lehetőséget teremtene arra, hogy kettős állampolgárok esetén a magyar állampolgárságot sarkalatos törvényben szabályozott esetekben felfüggeszthessék.
- A tervezet korlátozná a kormány jogkörét rendkívüli helyzetekben. Veszélyhelyzetben kizárólag az Országgyűlés kétharmados, meghatározott időre szóló felhatalmazásával térhetne el törvényektől. Emellett egységesítenék a bírók és ügyészek nyugdíjkorhatárát, amely 2026 januárjától 70 éves korra emelkedne.
Az ülés 13 órakor veszi kezdetét, ezt követően vonná blokád alá a Momentum a parlamentet, a tüntetés pedig 17 órakor, a Kossuth Lajos téren folytatódna.