ACNEWS

2024. October 03.   |   Helga napja

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image

Örömhír: Szabadulása óta először látta gyermekeit az énekes

Az egykori Megasztáros a szabadulása óta aktív a közösségi médiában. Legutóbb örömmel osztotta meg követőivel a hírt, miszerint már gyermekeivel is találkozott.

Hirdetés
Ad image

Az egykori Megasztáros a szabadulása óta aktív a közösségi médiában. Legutóbb örömmel osztotta meg követőivel a hírt, miszerint már gyermekeivel is találkozott.

Fekete Dávid az ügyészség szerint 21 bűncselekményt követett el 2017 nyarától, a sértetteknek pedig összesen 322 millió forintos kárt okozott autókereskedő cégével. Az énekes a vád szerint a járművek adásvétele kapcsán csalásokat és sikkasztásokat követett el, majd az egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől és egy banktól is. Az ügyészség szerint az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy halálos betegségben szenvedő személynek értékesítette – írja a Blikk.

A Győri Járásbíróság nyáron végül megszüntette Fekete Dávid letartóztatását és egyúttal a letartóztatás fenntartására irányuló ügyészségi indítványt is elutasította. Emellett elrendelték, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig házi őrizetbe kerüljön. Tárgyalása november 21-én kezdődik. Fekete Dávid felesége nem engedte, hogy az énekes a börtönben töltött ideje alatt láthassa gyermekeit. Szerette volna megkímélni őket attól, hogy édesapjukat ilyen helyzetben lássák.

Regina azóta elvált az énekestől, aki a szabadulása után már meg is látogathatta rég nem látott csemetéit. Dávid a megható pillanatot az Instagram-oldalán is megosztotta.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés