ACNEWS

Összeomlik Budapest az árvíz és Ricky Martin koncert miatt

Ricky Martin / Fotó: Shutterstock
Ricky Martin / Fotó: Shutterstock
Az árvíz már így is káoszt Budapest közlekedésében, a hétvégén rátesz egy nagy lapáttal a Hősök terén tartott Szuperkoncert.
Hirdetés
Ad image

Budapesten számtalan helyen gondot okoz az árvíz a közlekedésben, erre tesz rá egy lapáttal a Hősök terén a hétvégi, Ricky Martin ingyenes koncertje. Emiatt a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani. Az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek –  írja az MTI a BKK csütörtöki közleménye alapján. Hozzáteszik: a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.

A Hősök terére meghirdetett Szuperkoncert miatt lezárták csütörtökön 18 órától vasárnap 4 óra 30 percig az Andrássy út szervizútját. Mindkét irányban járhatatlan lesz a Bajza utcától a Dózsa György útig. Szombaton 10 órától vasárnap 4 óra 30 percig a Hősök terét körben lezárják. Ahogy a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt és a Dózsa György utat is. Ez a zárás a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között tart. Ráadásul szombaton 10 órától vasárnap 12 óráig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között is – idézte az szmo.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!