A vatikáni Szent Péter téren álló óriáskivetítők és az élőben sugárzó televíziócsatornák délben nem az apostoli palota ablakát mutatták, ahonnan a pápa vasárnapi beszédét szokta mondani. Ugyanis az egyházfő tüdőgyulladást kapott, beszédét a Szent Márta házban a munkatársa, Paolo Braida olvasta fel a világnak. Ferenc pápa már szombaton lemondta összes programját – írta az MTI.
Ferenc pápa vasárnapi üzenetében kiemelte, hogy Ukrajnában szombaton emlékeztek meg a holodomorról, vagyis az országot a 1930-as évek elején sújtó éhínségről. Amelyet Ukrajnában népirtásnak tekintenek – írta az atv.hu. A pápa úgy vélte, az akkor szerzett mély sebet a mostani háború borzalmai még fájdalmasabbakká teszik. Egyúttal imára szólított fel a békéért, amely az egyetlen, mely képes megtörni a gyűlölet és a bosszú spirálját. A pápa köszönetet mondott Istennek az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet közötti tűzszünetért, valamint a túszok szabadon engedéséért. Ferenc pápa azt kérte, hogy minden túsz minél előbb nyerje vissza szabadságát, és több humanitárius segítség érkezzen Gázába.