Nick Carter elsírta magát a koncertjén, amikor az elhunyt öccséről emlékeztek meg.
Aaron Carter, a Backstreet Boys énekesének öccse a napokban hunyt el. Holttestére egy kád vízben találtak rá, egyelőre nem mondták el a tragédiához vezető okokat. A két testvérnek ugyan viharossá vált a kapcsolata az elmúlt években, Nick érthető módon fájdalmas sorokkal búcsúzott öccsétől.
„Most megszakadt a szívem. Annak ellenére, hogy az öcsémmel bonyolult kapcsolatunk volt, az iránta érzett szeretetem soha nem halványult el. Mindig is abban a reménykedtem, hogy valamikor, egyszer rá akar majd lépni egy egészséges útra, és végül megtalálja azt a segítséget, amelyre annyira szüksége volt” – írta többek között az énekes, aki a tragédia ellenére sem mondta le a koncertjeit a bandával.
A Backstreet Boys nemrég a londoni O2 arénában adott teltházas koncertet, amelynek egy pontján megemlékeztek a tragikus körülmények között elhunyt Aaron-ről is, Nick pedig keserves sírásban tört ki.
„Ma este nehéz szívvel állunk itt előttetek, mert tegnap elveszítettük az egyik családtagunkat. Muszáj volt találnunk egy pillanatot a mai műsorunkban, hogy megemlékezzünk róla. Ő a családunk tagja volt, köszönjük nektek a szereteteteket és támogatásotokat” – mondta a Backstreet Boys frontembere, Kevin Richardson.
A megható pillanatokról a Daily Mail egy videót is közzétett: