Aki már kimondta a boldogító igent, pontosan tudja, milyen hatalmas stresszel és szorongással jár, hogy a nagy napon minden flottul menjen és a násznép is jól érezze magát. Ez a feladat pedig nagyobb részben a leendő feleség vállát nyomja. Nem volt ez másként az ifjú ara esetében sem, aki az oltár előtt esett össze a hétvégén, közvetlenül az „igen” után. Információnk szerint egy hevesi párral történt a fura eset.
„A násznépből több szabadnapos orvos és egy ápolónő is azonnal segítségére sietett, majd értesítették a mentőket. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a 25 év körüli nőt. Kiderült, hogy a menyasszony semmit nem evett a menyegző előtt, viszont sokat idegeskedett” – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a Facebook-on.
Amint a közleményből kiderült, a hölgy vérnyomása az egekbe szökött, vércukorszintje pedig jócskán leesett. Végül helyszíni terápiával sikerült stabilizálni az asszony állapotát, így további mentőellátásra vagy kórházba szállításra nem is volt szükség. Néhány perc “technikai szünet” után pedig hivatalosan is összeköthette életét a fiatal pár.