Videójuk kisérőszövege szerint az nem más mint „Ingyenes állatsimogatóval kedveskedett a MÁV a gyerekeknek”. A felvételen jól látszik, hogy patkányok rohangálnak a Déli pályaudvaron, egy betonplacc közepén lévő kis zöld területen.
A déli-pályaudvar eleve romos és lepusztult, kívül s belül egyaránt. Korábban úgy volt, ledózerolják, és zöld területet varázsolnak a helyén. De aztán jött minden baj, s most már inkább a felújítását tervezik.
Most a váróterem egy része is kordonokkal van leválasztva, a vágányok felőli oldalon pedig deszkákkal kitámasztott OSB lapok sorakoznak. A kormány még 2016-ban vette fontolóra a Déli lebontását.
„Ezért tárgyalunk a Déli pályaudvar lebontásáról és egy nagy zöldterület létrehozásáról, hogy a város még élhetőbb legyen az itt lakók számára, és ne csak szerethető legyen a turisták számára. Ez nagyon fontos, hogy a zöldfelületek arányát nagy mértékben növelni kell” – ezt nem egészen nyolc évvel ezelőtt mondta Lázár János miniszter egy kormányinfón, emlékeztet az RTL.
A MÁV írásban most azt közölte, hogy a Déli pályaudvart már nem akarják elbontani, helyette elkezdődött a komplex felújítási tervek elkészítése. A MÁV saját forrásból az utascsarnok korszerűsítését tudja vállalni, az azon kívüli területek felújítására és akadálymentesítésére pedig az Európai Uniótól vár támogatást a Magyarország – írja a 24.hu