Számos veszélyt rejtő kihívással is lehet találkozni a Tik Tokon. Az úgynevezett „Blackout Challange” miatt már négy gyerek halt meg, újabb kettő lány esete miatt pedig ismét pert indítottak az applikáció ellen.
A „Blackout Challange” nevű kihívás lényege, hogy a kihívottak ájulásig fojtsák magukat. A 8 éves Lalani Erika Walton és a 9 éves Arriani Jaileen Arroyo a szüleik szerint amiatt halt meg, mert az alkalmazás algoritmusa a fojtogatás kihívásáról szóló videókat ajánlotta fel a lányaiknak. A szülők most perelnek
– írja a Los Angeles Times.
Waltont holtan találták meg hálószobájában. A nyomozáskor átvizsgálták a lány készülékeit, mostohaanyja pedig állítja, hogy a lány folyamatosan a fojtogatásról szóló kihívásokat nézte. Arroyo a lap szerint a kutya pórázával fojtogatta magát, amikor eszméletét vesztette. Miután a 9 éves lányt a kórházba vitték, már elvesztette minden agyfunkcióját, ezért végül le kellett kapcsolni a gépekről.
A két lány szülein kívül még hárman álltak elő hasonló történettel, akiknek gyerekei szintén a „Blackout Challange” miatt vesztették életüket. Ők is pet indítottak az applikáció ellen.
A Social Media Victims Law Center szerint a TikTok tudta, hogy a Blackout Challenge az alkalmazásukon keresztül terjed, és hogy az algoritmusuk kifejezetten a Blackout Challenge-et ajánlgatja a gyerekeknek.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.