ACNEWS

Perez nem számíthat Verstappen segítségére a véghajrában

Ha Perez elbukja a második helyet, az sötét jövőt jelent a számára Fotó: Red Bull
Ha Perez elbukja a második helyet, az sötét jövőt jelent a számára Fotó: Red Bull
A Red Bull mexikói pilótája reménykedik, hogy egyedül is második lehet a 2023-as Forma-1-es világbajnokságon.
Hirdetés
Ad image

Csakhogy a Mercedes hétszeres világbajnoka, az egyre jobb formát mutató Lewis Hamilton is küzd a második helyért. Vagyis kettejük között dőlhet el a világbajnoki második hely sorsa. Perez Katarban nem tudta kihasználni, hogy Lewis Hamilton már az első körében kiesett a versenyből és ezzel nem szerzett pontot vasárnap.

Ez így nem tartható

„Jelenleg nem megy neki” – jelentette ki Perezről Helmut Marko tanácsadó a vasárnapi verseny után az ORF csatornának. Az is szóba került, hogy Verstappen előnye már 209 pont a csapattársával szemben. És minden idők legnagyobb különbsége alakul ki az első és a második helyezett között az összetettben.  Marko megjegyezte, ez a helyzet így nem tartható sokáig a Red Bull szempontjából.

 „Ez Max szempontjából örvendetes – mondta. – Amíg nincs egy állandó üldözőnk, ahogy a versenyek többségén, rendben van. De most kezd kritikussá válni, mert a McLarennek két ilyen erős versenyzője van. Remélem, hogy sikerül megmentenünk ezt a második helyet.

De most olvad az előny

Marko szerint hiába a múltbeli sikereik, kettős győzelmük még nincs a bajnokságban. Sokáig igen kényelmesnek tűnt a helyzetük, de most olvad az előny, így Checónak hoznia kell az eredményeket. Felmerült, miután Verstappen Katarban bebiztosította a bajnoki címét, előállhat olyan helyzet, hogy az utolsó versenyeken segíteni tudná Perezt. Marko azonban egyértelművé tette, hogy ilyesmit ők nem fognak kérni a bajnokuktól.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!