ACNEWS

Poénból rongálták meg az autók tükrét a fiatalok

A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 18 fiatalembert és 16 éves társát, akik a gyanú szerint „poénból” 10 parkoló jármű tükrét rongálták meg, ezen felül kettőt el is loptak.

Hirdetés
Ad image

A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 18 fiatalembert és 16 éves társát, akik a gyanú szerint „poénból” 10 parkoló jármű tükrét rongálták meg, ezen felül kettőt el is loptak.

 

Gépkocsija megrongált visszapillantó tükréről tett bejelentést egy nagykőrösi tulajdonos 2021. december 30-án hajnalban. Nem sokkal később sorra érkeztek hasonló tartalmú bejelentések. A rendőrök számára nem volt kérdés, ugyanaz, vagy ugyanazok a tettes(ek). Négy nappal később a település egyik utcájában gondtalanul sétálgató fiatalok elé rendőrök toppantak. A meglepetés ereje hatott, ellenállást egyikük sem tanúsított. Előállítás, kihallgatás következett.

Az idősebb otthonában tárgyi bizonyítékot is lefoglaltak: két letört visszapillantó tükör hevert gazdátlanul egy udvari tuja tövében.

Beismerő vallomást tettek. Állításuk szerint együtt ötlötték ki, hogy poénból autókat rongálnak és lerugdossák a tükröket. A két, később lefoglalt alkatrészre semmi szükségük nem volt, ha már a kezükben maradt elvitték, gondolták, majd kidobják a számukra értéktelen és haszontalan tárgyat. A kocsik tulajdonosainak több százezer forintos kárt okoztak bűnös sorozatukkal.

A 18 éves fiatalember, valamint 16 éves társa ellen lopás, garázdaság, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – írta a police.hu. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!