A Jizai Arms nevű japán robotikai vállalat négy robotvégtagokból álló rendszert fejlesztett ki. Ezt pedig teljes egészében a viselője irányíthatja. Ezek a karok felcsatolhatóak, leválaszthatóak, és még cserélhetőek is.
Az alkotók szerint, újradefiniálják és forradalmasítsák az emberek és a robotok és a mesterséges intelligencia közötti interakciót.
„A Jizai-karok egy robot végtagrendszer, amely egy viselhető alapegységből áll, négy terminállal és a viselő által irányítható, levehető robotkarokkal. A rendszert úgy tervezték, hogy lehetővé tegye a több viselő közötti társadalmi interakciót. Például a kar(ok) cseréjét. Emellett feltárja a digitális kiborgok közötti lehetséges interakciókat egy kiborg társadalomban” – áll a cég honlapján.
A Jizai Arms elsődleges célja, hogy az emberek úgy tudjanak a robotokkal és a mesterséges intelligenciával együttműködni, hogy azt természetesnek és kényelmesnek érezzék. Mintha a mesterséges elemek csak önmaguk kiterjesztései lennének. A fejlesztés egy olyan jövő felé nyitja meg az utat, ahol az emberek és a gépek zökkenőmentesen tudnak együtt dolgozni.
A protéziseket felhasználójuk könnyen irányíthatja. Lehetővé teszi viselőik számára, hogy saját mozdulataikkal működtessék a végtagokat. Azt az érzést keltve, hogy azok a testük természetes meghosszabbításai – írja az Interesting Engineering.