Vasárnap időközi választást tartottak Józsefvárosban, a VIII. kerület 8. számú körzetében. A korábbi képviselő, Horváth Alexander júliusban lemondott, miután nyilvánosságra került egy videó, amelyen úgy tűnt, mintha drogot fogyasztana. Ennek ellenére most ismét őt választották meg: magabiztosan nyert, noha a Fidesz és a DK is indított ellene jelöltet.
Horváth Alexander a szavazatok 52,4 százalékát szerezte meg, a második helyen a Fidesz jelöltje, Dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal. A DK által támogatott független jelölt Tóth-Ádám Éva 5,24 százaléknyi támogatást szerzett – írta a Menedzsment Fórum.
Horváth Alexander, akit korábban droghasználattal hoztak hírbe, tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna, ugyanakkor elismerte, hogy hibát követett el. Októberben a rendőrség többórás hajnali házkutatást tartott nála, majd előállították a Gyorskocsi utcában. A kutatás azonban eredménytelen volt – sem a nyomozók, sem a kábítószer-kereső kutyák nem találtak semmit. Íme a videó, ami pár hónappal ezelőtt borzolta a kedélyeket:










