Párizsban már hetek óta számtalan videó kering a közösségi médiában a bosszantó kártevőkről, amelyek láthatóan feltartóztathatatlanul terjednek. Egyre több ágyi poloskát észlelnek mostanában magánházakban, szállodákban, vonatokon, sőt még mozikban is.
A város számára a kártevők inváziójának időzítése nem is lehetne rosszabb. Hiszen kevesebb mint egy év múlva kezdődnek a nyári olimpiai játékok. És a poloskák száma csak növekedni fog…
A francia kormány most napirendre tűzte a kérdést. Clément Beaune közlekedési miniszter pénteken azt mondta, hogy „a jövő héten találkozik a közlekedési vállalatokkal”, hogy „további intézkedéseket hozzanak”. Az intézkedés célja a lakosság megnyugtatása és a párizsiak védelme a vérszívó rovaroktól – írja a blick.ch.
A poloskainvázió a párizsi városvezetés számára is kiemelt prioritás. Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere széles körűnek nevezte a problémát.
Johanne Fite, a francia Élelmiszer-, Környezetvédelmi és Munkaegészségügyi Biztonsági Ügynökség munkatársa számára egyértelmű, hogy a probléma minek köszönhető. „Elsősorban az emberek mozgásának, az utazó népességnek és annak köszönhető, hogy az emberek rövid távú szállásokon szállnak meg, és a csomagjaikban magukkal hozzák az ágyi poloskákat” – mondta Fite.
Az egészségügyi szakértő a továbbiakban azt jósolja, hogy az ágyi poloskák száma a közeljövőben valószínűleg növekedni fog. Ugyanis: „Egyre több olyan ágyi poloska-populációt látunk, amelyek ellenállóak, így nincs csodaszer, amivel megszabadulhatnánk tőlük”.