ACNEWS

Pornóképek kerültek elő az RTL sztárjáról (18+)

Nagyon durva képek kerültek elő Balogh Levente elnöki asszisztens-jelöltjéről, aki az Álom meló című műsorban szerepelt.

Hirdetés
Ad image

Nagyon durva képek kerültek elő Balogh Levente elnöki asszisztens-jelöltjéről, aki az Álom meló című műsorban szerepelt.

Hétfőn indult el az RTL-en az az üzleti-reality, ahol a versenyzők Balogh Leventének bizonyítanak a rátermettségükről. A nyertes végül havi 3 millió forintot vihet majd haza egy éven keresztül, és megkapja az elnöki asszisztens posztot az üzletembernél.

A versenyzők között feltűnt az első adásban a 48 éves Mándity Izabella is, aki volt már fotómodell, masszőr, fotós, 20 évig vendéglátással is foglalkozott, grafikákat készít, jelenleg lakberendezéssel foglalkozik, és napokon belül nagymama lesz.

A feltűnő szőkeség, már az első adás elején kiesett, így elbukta hatalmas fizetést, de valószínűleg jobb is így Balogh Leventének, hiszen ha tényleg alkalmazta volna Izabellát, nem biztos, hogy jó fényt vetett volna a nő múltja a cégére.

Izabelláról ugyanis az internet pöcegödrében találtunk művészi aktnak egyáltalán nem nevezhető képeket. Azt nem tudni, hogy Izabelláról mikor készültek a képek, hiszen erősen retusálva vannak, de annyi bizonyos, hogy mindenhova betekintést engedett a fotós kamerájának.

A képek ITT, és ITT megtekinthetőek, de figyelmeztetjük a kedves olvasót: csakis otthon, nyugodt környezetben kattintson rá!

A műsor egyébként nagyot hasít a nézők körében. Az álommeló első elődöntő hetében a 24 jelöltből 12-en kezdték el a munkát az irodában. Hétfőn a virágárusító kihívás végén Balogh Levente úgy döntött, Antal Andrea nem folytathatja a küzdelmet az elnöki asszisztensi pozícióért. Kedden az első elődöntős csapat tagjaira ismét nehéz feladat várt. Végül Márk esett ki. A mai adásban pedig két versenyzőtől búcsúzik az üzletember.

 

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés