Tovább csökkenhet a posták száma, miután a Magyar Posta tavaly ősszel már bezárt 364 hivatalt. Ezek közül azóta 32 helyen, 45 fiók nyitott ki újra. Itt az önkormányzatok vállalták a fenntartást. Jelenleg 2300 településen nincs posta…
A június közepén módosított postatörvény nem a már eddig is posta nélkül maradt településeken jelenthet gondot, sokkal inkább olyan városokban, illetve frekventált üdülőövezeti településeken, ahol a szolgáltatás idáig zavartalanul működött. A friss jogszabály szerint az eddigi 25 ezer helyett 30 ezer lakosonként kell legalább egy postát vagy a kézbesítést lehetővé tevő eszközt fenntartani. A kvóta felemelése nagy változást jelent, hiszen 30 ezer fős vagy annál népesebb település csak 34 akad az országban.
Siófokon például tavalyig három állandó és egy szezonális postahivatal működött, utóbbi, valamint a cirka hétezres városrész, Kiliti postáját tavaly bezárta a szolgáltató cég.
„Különösen utóbbi volt fájó és nehezen értelmezhető hiszen egy családosok és idősek által lakott városrész maradt hivatal nélkül. Ha a törvénymódosítás hatására még egy postánkat bezárnák, amellett sem a városvezetés, sem a lakosság nem menne el már szó nélkül, hiszen Siófokhoz legközelebb 30-50 kilométerre található 30 ezernél nagyobb település. Határozottan úgy vélem, hogy az új jogszabály betű szerinti érvényre juttatása egyenesen”- mondta a Népszavának Lengyel Róbert, a 25 ezres város polgármestere.