ACNEWS

Potápi: A lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának

A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén két ütemben hirdet pályázatot az erdélyi lovasegyesületek számára, ugyanis a lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának - közölte az MTI-vel Potápi Árpád János vasárnap, miután a székelyföldi Oltszemen köszöntötte a negyedik alkalommal megszervezett nemzetközi kettesfogathajtó verseny résztvevőit.

Hirdetés
Ad image

A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén két ütemben hirdet pályázatot az erdélyi lovasegyesületek számára, ugyanis a lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának – közölte az MTI-vel Potápi Árpád János vasárnap, miután a székelyföldi Oltszemen köszöntötte a negyedik alkalommal megszervezett nemzetközi kettesfogathajtó verseny résztvevőit.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozó államtitkár rámutatott: azon túl, hogy egészséges életmódra nevel, a sport összetartó erő, közösségbe szervezi a fiatalokat, ezért azon vannak, hogy egyre inkább bekerüljön a nemzetpolitika eszköztárába.

„Ennek nagyon nagy eredményei vannak például a labdarúgásban. Elég felidézni, hogy Magyarországon milyen sikereket értünk el, meg itt a Román Kupát megnyerte a Sepsi, a Felvidéken rendre az első-második helyen van a DAC, és hát egyre jobb, ugye, a Topolya is a Vajdaságban. De nemcsak erről van szó, meg az akadémiák létrehozásáról, hanem a lósport támogatásáról is” – részletezte Potápi Árpád János.

Úgy értékelte: a versenyeredményekhez a sport tömegesítésére van szükség. Azért támogatják az erdélyi lovasegyesületeket, hogy minél több gyerekkel, fiatallal tudjanak foglalkozni, akire építkezve majd a későbbiekben a versenysportot is lehet erősíteni.

„Nemcsak a versenysport a cél, hanem nyilván az, hogy a gyerekek tudjanak lovagolni, tudjanak egyáltalán a lóhoz közeledni, ne féljenek tőle, és abból a régi lovaskultúrából valamit tanuljanak vissza, ami még 30-40 évvel ezelőtt teljesen általános, mindennapi dolog volt, és mi már elfelejtettük a nagy részét” – magyarázta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az oltszemi kettesfogathajtó verseny 2018-ban került be a Nemzetközi Lovasszövetség versenynaptárába: a háromcsillagos megmérettetés azóta a világbajnokságon való részvételre jogosító pontszerzési lehetőség. A nemzetközi igényeknek megfelelő pályát a Kovászna megyei tanács támogatásával alakította ki Bodok község önkormányzata.

„Büszkék vagyunk a székelyföldi fogathajtókra, akik nemcsak az országos mezőnyben járnak az élen, de számos világbajnokságon is eredményesen képviselik Romániát. Nem véletlen, hogy a romániai fogathajtásban főként magyar versenyzők vannak, hiszen múltunkba gyökerezően egy láthatatlan szál fűz a lovakhoz. Évek óta mi is hozzáteszünk ehhez a nagy egészhez, a székelyföldi lovassport hírnevének öregbítéséhez az oltszemi, világszínvonalú fogathajtó pályával, az itt megszervezett nemzetközi fogathajtó versenyekkel, valamint a világbajnok vérvonalú kisbéri félvér hazahozásával” – mutatott rá az önkormányzat honlapján közölt üzenetében Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.

Az idei oltszemi versenyre 18 – két magyarországi, egy görög és 15 romániai – fogat nevezett be. Az esemény köré idén is háromnapos lovasünnepet szerveztek a háromszéki településen, ahol számos kulturális program, szórakoztató műsorok, koncertek, kézműves vásár várta a közönséget, a gyermekeknek pedig kalandszigetet rendeztek be és lovaglási lehetőséget biztosítottak. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!