Antik tárgyakból készít ékszereket Méhész Tímea – „Nem tudok két ugyanolyat készíteni!”
Amerikából jött, mestersége címere: ötvös. Méhész Tímea élete 28 évvel ezelőtt, egy hét alatt teljesen megváltozott. A divattervező a nyírségi kisfaluban szerelmes lett, és New Yorkban élő kedveséhez, Miklóshoz költözött. Gyermeket szült, és amikor lánya befejezte az iskolát, régi vágyát valósította meg, ötvösnek tanult. Egy egészen egyedi stílust képvisel, antik tárgyakból készít ékszereket. Hitvallása, hogy a női lelket egy szép karkötő, nyaklánc gyógyítja.
Egy vidéki faluban nőttél fel, de nagyvárosi álmaid voltak. Mikor döntötted el, hogy divattervező leszel?
- - Már gyermekkoromban, kilenc évesen ruhát varrtam a babáimnak nagymamám Zinger varrógépén. Nagyon érdekelt a szabásvarrás, ezért Nyírkátáról felköltöztem Budapestre, a Könnyűipari Főiskolára jártam, ott végeztem. Ott ismerkedtem meg az anyagokkal, a ruhatervezéssel, a kivitelezéssel. Mégsem lettem akkor divattervező, a szakmát kezdtem tanítani egy szabolcsi szakközépiskolában. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra, New Yorkban találtam magam.
Elég nagy váltás lehetett, mi történt?
- - Ez igaz, de a szerelem nem ismer határokat… Beleszerettem a férjembe, és hét nap alatt eldöntöttük, hogy mi együtt akarunk lenni, és mivel ő akkor már Amerikában élt, hozzá költöztem. Ott eleinte nem a szakmám volt a legfontosabb, hanem, hogy meg tudjak szólalni angolul. Aztán megszületett Eszter, és a következő években a gyermekneveléssel foglalkoztam. Elégedett voltam az életemmel, a divatszakmában szerettem volna dolgozni, a híres Gerber cégnél.
Miért váltottál szakmát?
- - Két dolog történt, egyszercsak a cég elköltözött délre, és én nem hiszek a véletlenekben. Meg közben a lányom, Eszter befejezte az iskolát, több szabadidőm lett. Ezt jelnek vettem, négy nap múlva régi vágyamat valósítottam meg, és egy művésznő kezei alatt el kezdtem tanulni az ötvös mesterséget. Itt megtanultam az alapokat, de éreztem, hogy nekem más az utam.
Ekkor kezdtél el antik tárgyakat átalakítani?
- - Igen, mindig vonzottak a régiségek, férjemmel rendszeresen járunk aukciókra. Először antik, díszes kanalakat, villákat, kitűzőket keltettem életre kövekkel, és készítettem belőlük ékszert. Nagy sikert arattam velük, de a fantáziám vitt tovább. Éreztem, hogy ez nem elég, jöttek a 19. századi tűzzománcok, medálok, övcsatok… Hordható ékszereket készítek belőlük. Hiszek benne, hogy a régóta a fiók alján megbújó régiségeknek van új élete. Újragondolom őket, új külsőt kapnak, és egy női nyakon, karon, kezen mindenki megcsodálja őket. Én nem készítek két egyforma nyakláncot, karkötőt, mindegyik egyedi.
Amerikában élsz, mégis Magyarországon jelent meg könyved. Miért?
- - Mindig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, sose szűntem meg magyar lenni. Szerettem volna magam itthon is megmutatni. Arról nem beszélve, hogy olyan erősen kötődöm az általam készített ékszerekhez, hogy nagyon nehezen válok meg tőlük. Így jött az Egy ékszerdoboz titkai című könyv ötlete, amiben bemutathatom az alkotásaimat. Külön büszkeség, hogy a kiadóm benevezte a könyvemet a Best Print Hungary versenyére és különdíjat nyert. Szombaton pedig az Ünnepi Könyvét, Imádom a könyveket standjánál lesz könyvbemutató, és beszélgetés velem, izgulok.
Érdekes az életutad, mint ahogy a lányodé is. Eszter Amerikában született, ott tanult, mégis Budapesten telepedett le.
- - Eszter is büszke arra, hogy magyar, mint én is. Négy éves koráig nem is engedte, hogy angolul beszéljünk. Ha mégis úgy volt, akkor rám szólt. Minden évben jártunk vele haza, 18 éves korától pedig már egyedül járt Magyarországra. Nagyon megszeretette, és 21 évesen bejelentette, hogy ő Budapesten szeretné elvégezni a mesterképzést, az IBS-n végzett. Aztán az iskola után hamar talált is munkát, egy amerikai cégnél dolgozik. A szívem egyik fele sír, a másik pedig boldog attól, hogy Magyarországon él. Mert bár így messze vagyunk egymástól, de megtalálta a gyökereit.
