A Baptista Szeretetszolgálat pr vezetője és szóvivője, Berczelly Réka már sok helyet megjárt a médiában, most viszont úgy érzi végre megtalálta azt a hivatást, amiért érdemes minden reggel felkelni. Mások megsegítése az ő szívét is örömmel tölti el. Idén tartották meg a 19. Cipősdoboz Akciót, amelynek keretein belül nehezebb sorsú gyerekeket ajándékoznak meg az ünnepekkor. A gazdasági válság ellenére is nagy volt az adakozó kedv, de erről bővebben az AcNewsnak adott interjújában beszélt.
Annak idején te is újságíróként kezdtél, elég sok helyen megfordultál, szerkesztőként, majd sajtósként. Most a Baptista Szeretetszolgálat pr vezetője, szóvivője vagy. Mióta vagy velük, illetve hogyan kerültél hozzájuk?
Valóban sok helyen dolgoztam a médiában, több területet kipróbáltam. Most mindezt a tapasztalatot, a rengeteg ismeretséget tudom hasznosítania megannyi nemes ügy érdekében, és ettől nagyon boldog vagyok. Semmi sem volt hiába, összeállt a kép: minden azért történt a múltban, hogy itt, a Baptista Szeretetszolgálatnál a szakmai tudásom legjavát nyújthassam. Ötödik éve dolgozom nekik, régi kedves ismerősöm, Vujity Tvrtko ajánlott a Szeretetszolgálat alapító-elnökének, Szenczy Sándornak. Ő vett fel, de sajnálatos módon alig egy hónapot dolgozhattunk együtt betegsége, majd idén bekövetkezett halála miatt.
Úgy érzed megtaláltad számításaidat?
Igen, teljes mértékben úgy érzem, hogy itt megtaláltam a számításaimat. Egyrészt egy maximálisan elfogadó, támogató környezetben dolgozhatok. Nagyon hálás vagyok a főnökeimnek a szakmai szabadságért! Fantasztikus ez a támogatás részükről! Dicsérnek és jutalmaznak az egész szervezet szintjén, amitől minden kolléga hasznosnak, sőt nélkülözhetetlennek érzi magát. Nem túlzás, de ezért a munkáért érdemes felkelni minden reggel, hiszen minden emailnek, amit elküldök, minden telefonnak, amit elintézek, kézzelfogható haszna van, segítettem vele egy rászorulón. Ilyet sosem éreztem korábban! Boldogsággal tölt el, hogy ennyire hasznos munkát végzek egy olyan szervezetben, amiben minden és mindenki azért van, hogy másoknak jobb legyen az élete.
Milyen érzés volt amikor először segítettél embereken?
Amikor csatlakoztam a Szeretetszolgálathoz, éppen a 15. Cipősdoboz Akció kezdődött, és Chuck Norrist láttuk vendégül ebből az alkalomból. Már ettől úgy éreztem, hogy itt nagyon jó lesz nekem! Nem sokkal ezután meglátogattam az ország egyetlen gyermekhospice házát, a Tábhita Házat, ahol gyerekeknek és családjaiknak igyekeznek megkönnyíteni az elmúlást. Anyaként ez szinte kibírhatatlan volt számomra! Ekkor elbizonytalanodtam, valóban nekem való-e ez a munka, bírni fogom-e. Azóta számtalanszor jártam hajléktalanszállón, autistákkal és Down-szindrómásokkal foglalkozó intézményekben, visszamentem a hospice házba, és a sokadik Cipősdoboz Akción vagyok túl. Megerősödtem lelkileg, és ma már biztos vagyok benne, hogy ez számomra a legmegfelelőbb munka. Nincs nemesebb cél annál, minthogy segítsünk annak, aki rászorul.
Van valami személyes történeted, ami egy adományozó akció során nagyon megérintett?
Rengeteg ilyen történetem van már! Egyszer egy tévéstábbal mentünk forgatni Istvánhoz, akiről annyit tudtunk, hogy hajléktalan és közfoglalkoztatottként dolgozik az egyik szállónkon. Elvitt minket, hogy megmutassa, hol, hogyan él. Nem hittünk a szemünknek a stábbal! Önkényes telekfoglalóként élt. Korábban volt egy kunyhó a területen, amiben az élettársával meghúzták magukat, de pár héttel a látogatásunk előtt leégett, a nő pedig súlyos sérülésekkel kórházba került. István a maradék holmikból, egy fotelból és amit azóta szerzett, összetákolt magának egy ólat, jobb szót nem tudok rá. Kemény tél volt ekkor, s csak azért nem fagyott halálra, mert a két németjuhász kutyája két oldalról melegítette őt éjszakánként. István minden reggel hajszál pontosan, több órányi gyaloglás után innen érkezett meg a munkahelyére. Miután bemutatták a riportot, nem túlzás, az egész ország megmozdult, gyűjtés indult a férfi számára. Kapott kisházat, ágyneműket, ruhákat és pénzt is. Ám be kellett látnom, hogy segíteni valakin nagyon nem egyszerű feladat, egy külön szakma, amiért nagyrabecsülöm a kollégáimat. István szinte semmit nem fogadott el, nem tudott változtatni az életén. Egy időre hajlandó volt szállóra költözni, ám utána ismét a „szabad” életet választotta. Több szempontból nagyon megérintett ez a történet, egyrészt látni egy embert így élni, borzalom, másrészt a hatalmas segítőkészséggel szembesülni óriási meglepetés volt. Ugyanakkor csalódottságot éreztem, hogy mégsem sikerült igazán segíteni. Azóta sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy miért? Miért hagyja magát sok ember kizsákmányolni, ha fogva tartják, miért nem szökik meg azonnal? Miért nem élnek a segítséggel? Ennek ellenére tesszük a dolgunkat: segítünk, mindenkinek annyira, amennyire engedi. Természetesen nagyon pozitív esetek is vannak, nagy szakmai sikerek. Egy kizsákmányolt, fogvatartott roma hölgy, akin az emberkereskedelemmel foglalkozó kollégák évek óta segítettek, nemrég diplomázott le. Ő az egyik szereplője a készülő könyvemnek.
Idén is megtartottátok a cipősdoboz akciót, amihez az évek során már rengeteg ismert ember adta az arcát, segítségét. Honnan ered ez a kezdeményezés?
Az idei a 19. Cipősdoboz Akció volt, s a gazdasági nehézségek ellenére nagy sikerként könyveljük el, hogy pár darab híján 45 ezer dobozt sikerült összegyűjtenünk. Ez azt jelenti, hogy ennyi kisgyerek számára tettük szebbé a karácsonyt. Fantasztikus látni a dobozok átadásakor az örömöt a szemükben! Nagyon sokuknak nem is kerül más ajándék a fa alá, ha egyáltalán van otthon karácsonyfa… Eleinte külföldről érkeztek a szeretetszolgálathoz ilyen ajándékok, amikor is úgy gondolták a szervezetnél, itthon is gyűjtésbe fognak.
A világot sújtó válság (háború, Covid) meglátszik az adakozó kedven?
Sajnos azt kell hogy mondjam, meglátszik valamennyire, tavaly több, mint hatvanezer cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk össze. A háború kitörésekor soha nem látott adakozási hullám söpört végig az országon, fantasztikus volt látni, ahogy az emberek segíteni próbálnak a menekülteken! Az adakozási kedv természetesen csökkent azóta, ezt tetézi még a gazdasági válság, a megszorítások, az, hogy mindenkinek sokkal nehezebb most. Ám pont ezért volt rendkívül jó érzés, amikor a fő gyűjtőponton, a Városháza téren álló Cipősdoboz várban nyílt az ajtó, s beadtak egy-egy dobozt! Akkor mégis azt éreztük, lehet itt bármilyen nehézség, cipősdobozt adni ma már trend, szokás! Hagyománnyá vált az akciónk! A magánszemélyeken kívül egyre több cég áll mellénk és segíti a munkánkat, s az önkéntesek is szép számmal jelentkeznek.
Milyen nagy terveid vannak a jövőre nézve?
Egyelőre egy tervem van, hogy befejezem végre a könyvemet, amit az emberkereskedelemről írok. Olyanokkal készítettem interjút, akiket kihasználtak, rabszolgaként, csicskaként fogvatartottak, emberi mivoltukban megtapostak, megszégyenítettek. A többségük felállt ebből a helyzetből. A könyvvel szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy akár a szomszédunkban is tarthatnak rabszolgákat, legyünk figyelmesek mások iránt!
