Kal Pintér Mihály: Így kerültem a Gálvölgyi Show írói csapatába

AC News 2021.05.22. Profil

Kal Pintér Mihály: Így kerültem a Gálvölgyi Show írói csapatába

Talán egy író munkáját a legtöbben úgy képzelik el, hogy ül a gép előtt és éppen egy novellán vagy regényen dolgozik. Ez azonban egyáltalán nincs így. Kal Pintér Mihály a legjobb példa erre, akit pályája során olyan sokféle feladat megtalált, hogy még felsorolni is nehéz. A színházi darabok, könyvek mellett slágereket írt, de televíziós show műsorokban is sokszor bíztak rá nagyon fontos feladatokat.

- Nagy Miklós-díjat kapott idén. Mit jelent önnek ez az elismerés? Kik kaphatják meg ezt a kitüntetést?

- Természetesen nagyon sokat jelent, hiszen azok az emberek ismerték el a munkám, akikkel éveken keresztül együtt dolgoztam. Úgy tudom, ezt a díjat azok kaphatják, akik jelentős szerepet játszottak a Ruttkai Éva Színház életében. Ezért külön megtisztelő. Ez egyfajta lenyomata annak az időszaknak. Ráadásul Miklóssal volt közös munkánk is. Kicsit sír a lelkem, mert jobban örülnék, ha Miklós inkább itt lenne velünk, de nagyon örülök, hogy az emlékét a közönségen túl Szalai Zsolt igazgató és ez a díj is őrzi.

- Milyen feladatai voltak annak idején a Ruttkai Éva Színházban?

- Színdarabokat és dalszövegeket írtam. Az első, Szekeres Gézával közösen írt zenés mesejátékunkat, a Mesebeli Mátyást még Szerencsi Éva kezdte rendezni, majd Éva halála után Miklós fejezte be. Később Miklós emlékére született a Don Quijote gyermeke című monológdráma. De írtam két zenés vígjátékot is, Veszélyes szeszélyek, valamint Szomorú szerdák, szerelmes szombatok címmel. Ezekben meglévő slágerekhez kellett a szövegkörnyezetnek megfelelő magyar szövegeket írnom.

- Az írás az ön mestersége, de mégis ezen belül nagyon sokrétű feladatokat lát el. Rengeteg érdekes, és színes munka fűződik a nevéhez. Melyik terület a legvonzóbb önnek, melyik munkáját szerette a legjobban?

- Nehéz meghatározni, hiszen a színházakhoz kapcsolódó munkáimat mindig kedveltem. Saját társulatom is volt, egyik darabunkkal, a Szinkronszeretővel a Tavaszi Fesztivál programjában vehettünk részt. Talán az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Atyavilág című regényemre vagyok a legbüszkébb. Ez valójában egy szatíra, és kicsit a jelenünket veszi górcső alá.

- Újságíróként kezdte, ma is publikál?

- Egy ideje nem publikálok, de ez még változhat.

- Hogyan találta meg a színház, a média világa?

- A színházat én találtam meg. Egyik barátommal megírtuk Jókai, Melyiket a kilenc közül című novellájának zenés színpadi adaptációját. Ezzel házaltunk, végül eljutottunk az akkori Lakner Stúdióig, és 1997-ben Balogh Bodor Attila rendezésében bemutattuk. Később több társulat is műsorára tűzte. Kezdetben színi stúdióknak írtunk, aztán jött a Ruttkai Éva Színház, a saját társulat, és más felkérések. Az újságírás ezzel párhuzamosan zajlott. Az Esti Hírlapnál kezdtem 1994-ben, mint gyakornok, a lap megszűnése után én magam kerestem fel sajtóorgánumokat, kiadókat, végül pedig már engem kerestek.  

- Nagysikerű és ismert televíziós műsorokban is dolgozott, például a Gálvölgyi Showban, vagy a Dalnokok Ligájában. Ezekben a produkcióban mi volt az ön feladata?

- Szerencsém volt, hogy a pályámmal szinte egy időben indultak el a kereskedelmi televíziók. Itt volt egy kis kezdeti segítség Ónodi György részéről. Ő nézte meg az első anyagaimat, így kerültem a Gálvölgyi Show írói csapatába. Itt jeleneteket kellett írni megadott témákra, de legtöbbször mi magunk ötleteltünk. Bagi Iván és Nacsa Olivér első showműsoraiba már hívtak, de több, akkor induló műsorban vállaltam írói szerepet. Ugyanígy kerültem a Dalnokok Ligájába, ahol Bognár Évinek kellett vicces dalszövegeket írni. Itt a legjobb szövegíró díját kaptam. Ezután lettem a Rádió1 Kukori című műsorának kreatív szerkesztője, de dolgoztam a Mikroszkóp Színpad kabaréiban is. Gyakorlatilag írtunk, írtunk, írtunk.

- Önálló verseskötete is megjelent mindezek mellett és dalszövegeket is írt már.

- Balázs Tibor költőnek vittem el a kétezres évek elején a verseimet, hogy mondjon róluk véleményt. Arról nem is álmodtam, hogy rögtön kiad egy önálló kötetet. Sajnos Tibor azóta elment, tőle nagyon sokat lehetett tanulni. A dalszöveg más kérdés. Annak más szabályai vannak. Például a refrén első sora a legfontosabb, és persze jó, ha a prozódia ellen nem vétünk nagyot. Az Apostol együttes vezetőjét, Németh Zoltánt kerestem fel, ő engedte, hogy az 1999-es lemezükre két dalt megírjak. Ezek voltak az első próbálkozások.

- Hogyan talál önre egy-egy feladat, megbízás?

- Mindegyik másképpen. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen. Az embernek az a feladata, hogy folyamatosan keresse az új kihívásokat. Néha a szerencse segít, máskor a kitartás, és persze van, ami nem jön össze.

- Milyen munkái vannak jelenleg és milyen tervei vannak a jövőre vonatkozóan?

- Évek óta könyvszerkesztéssel foglalkozom. Vagyis mások regényeit próbálom rendbe szedni. Az íróktól függ, mennyire nehéz ez a feladat. Engem most elsősorban a regényírás izgat. Vannak témáim. És persze még a színházról sem mondtam le. Húsz évvel ezelőtt írtam egy operalibrettót, de a zene csak nemrég készült el. Ez egy régi-új projekt, és nagyon izgalmas. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Polgár Tünde: Bízom benne, hogy jól neveltük a fiam

Pataki József 2021.06.17.
Polgár Tünde életében hatalmas változás fog bekövetkezni nemsokára. Kisfia Dani, - aki már nem is olyan kicsi- ugyanis elhagyja az országot, hogy négy évig egy neves egyetemen tanuljon. A sztáranyuka ugyan agg&oac...

Gáspár Evelin: Félnek tőlem a férfiak!

AC News 2021.06.16.
Tegnap ünnepelte 27. szülinapját Gáspár Győző gyönyörű lánya. Az AcNews arra volt kíváncsi, hogyan töltötte a jeles alkalmat a Survivorból nemrég hazatért Evelin, aki lapunknak azt is elárulta, hog...

„Hálásak lehetnek nekünk a portugálok” – Erre számítanak a magyar sztárok az esti meccsen

AC News 2021.06.15.
Focirajongó hírességeket kérdeztünk arról, ki, mit tippel, milyen lesz a mai magyar-portugál mérkőzés. 

Huppsz

Köllő Babetten alaposan kifogott egy szék – Vicces videót posztolt magáról a luxusfeleség

AC News 2021.06.17.
Igen vicces felvételt töltött fel magáról Köllő Babett az Instagramra, mely egy fotózáson készült.

A zenébe menekült a fájdalom elől Csocsesz

AC News 2021.06.17.
Az előadó szinte egyik napról a másikra veszítette el szeretett feleségét, Gyöngyikét. Azóta sem tudta feldolgozni a gyászt, ám igyekszik erős maradni, és nem kimutatni a világ felé fájdalm&aacut...

Ezért aggódott Puskás Petiért a családja

Pataki József 2021.06.17.
Az énekes évek óta mellőzi étrendjéből a húst. Döntése óta pedig jobban érzi magát a bőrében, mint azt megelőzően. Ám kezdetben többen aggódtak amiatt, hogy húsmentes életmó...
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

AC News

Pont, mint a filmekben! – „Palackpostát talált egy horgászó kisgyerek”

AC News 2021.06.17.
Szerencsére még e-mail cím is volt benne, így reméljük végül révbe ér a levél.

Az utazást tervezők fele menne külföldre idén nyáron

AC News 2021.06.17.
A nyáron utazni készülők 51 százaléka gondolkodik külföldi úton, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt, ugyanakkor a magyarok többsége továbbra is óvatos, a ...

BKK: újra használhatók az első ülések a járműveken

AC News 2021.06.17.
Ismét vehetünk vonaljegyet a járművezetőktől.

Sziréna

A koszban hagyták meghalni az édesanyjukat

AC News 2021.06.17.
Hosszú időn keresztül nem látta el beteg édesanyját három testvér, ami miatt az idős asszony végül életét vesztette. Most a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés b...

Három magyar tini unatkozott, ezért autót loptak

AC News 2021.06.17.
Három tizenéves fiú unatkozott, ezért azt találták ki egy este, hogy ellopnak Györkönyből egy furgont amivel kocsikázhatnak kicsit, gyalogolni ugyanis nem akartak. A fiúk komoly kárt okoztak az autóban: leszerelté...

Sodrófával támadt egy autóra egy tapolcai férfi – Videó

AC News 2021.06.17.
Egy tapolcai férfi, amikor meglátta haragosát egy autóban ülni, dühében sodrófával esett a járműnek. Mint kiderült a két férfi nem sokkal a támadás előtt a nyílt utcán is egymásn...
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Meghalt 4 beteg, 113 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Pataki József 2021.06.17.
Meghalt 4 krónikus beteg, és újabb 113 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 375 923 embert oltottak be Magyarországo...

Szijjártó: A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz

Pataki József 2021.06.17.
A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz, ez a szoros együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság gyorsan tudjon újraindulni - mondta Szijjártó Péter ...

Orbán: A járvány, a bevándorlás és Gyurcsány Ferenc jelenti a legnagyobb veszélyt

Pataki József 2021.06.17.
A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök évadzáró ...

Világ

A szerb elnök oltakozásra szólított fel

Pataki József 2021.06.17.
Ősszel visszatérhet a koronavírus, és akár súlyosabb járvány is kialakulhat, ezért minél több embernek kell beoltatnia magát, hogy a társadalom védve legyen - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök.

A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát őrizetbe vette a város nemzetbiztonsági rendészete

Pataki József 2021.06.17.
A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalm...

Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

Pataki József 2021.06.17.
Nemzetközi partnerekkel közösen folytatná a Hold-kutatást Kínai és Oroszország a nemzetközi Hold-kutatási állomáson (International Lunar Research Station, ILRS) - adta hírül a Hszinhua kínai állami ...
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Profil

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Mad Scientist: Az adott ötletet mindig a legjobban szeretnénk megcsinálni

AC News 2021.06.06.
Az AcNews megkereste az őrült tudósokat, hogy kiderítse, hogyan lehet hazánkban felvirágoztatni a sörfőzést az egyedibbnél egyedibb ízkreációkkal és dizájnnal.

Boronkay Péter: Az Olimpián túl is van élet

Pataki József 2021.05.29.
A paralimpikon bal alkarhiánnyal született de ez egy percig sem akadályozta semmiben, hogy elérje céljait. Mára rengeteg szép eredményt tudhat a magáénak, és mint mondja; simán felveszi a versenyt az ép sportol&...

Amiről beszélnek

Nagy Sándor a Jászai Mari-díjról: Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani

AC News 2021.06.17.
A színészt korábban már többször felterjesztették a neves elismerésre, ezért mindig ott volt benne a kíváncsiság és a remény, hogy milyen lenne, ha őt választanák, és megkapná a...

Rá sem ismerni Zámbó Krisztiánra, igazi szívtipró lett belőle

AC News 2021.06.17.
Zámbó Krisztián és kedvese, Zsuzska a Life TV vendége volt, ahol elárulták, mikor kötik hivatalosan is össze az életüket.

Szalmakalap árusnak csap fel Ördög Nóra

AC News 2021.06.17.
Ördög Nóra minden évben elmegy a Paloznaki Jazzpiknikre, ám idén nemcsak vendégként, hanem árusként is jelen lesz a fesztiválon.
Video4a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között