Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere: Csak az évek múlnak, mi nem változtunk!

2020.05.07. Profil

Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere: Csak az évek múlnak, mi nem változtunk!

Az 1983-ban alakult Pál Utcai Fiúk frontembere nem bánja, hogy nem ők lettek a legnagyobb sztárzenekar, csupán azt szeretné, ha nem hinnék róluk, hogy feloszlottak, nincsenek. Sosem álltak le, 11 év után pedig új lemezzel is jelentkeztek. Klubkoncertjeik mindig teltházasak, és nem bánják, hogy nem tízezreknek játszanak. Leskovics Gáborral beszélgettünk sztárságról, rétegzenéről, és arról, hogy közönségükben már unokák is vannak.

 

 

 

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

1987 óta szinte mindig telt házak előtt játszott a Pál Utcai Fiúk. Te írtad a dalok nagy részét, a színpadon hozod a rocksztárt, de mégsem váltál sztárrá. Nem bánod?

„Tudatos döntés volt! 93 körül nagyon pörögtünk, akkor voltunk a csúcson. Sorra jöttek az interjúk, a címlapok, de én ezt nem élveztem. Mindent nekem kellett csinálni, a levelezést, interjúkat, a dalszerzésre nem maradt időm. És ezután jött a tízéves születésnapi koncertünk a BS-ben. A menedzsment azt kérte, hogy egy évig ne játszunk itthon. Ezt mi úgy oldottuk meg, hogy szigetszentmiklósi Halászkertben kocsmazenéltünk, a Trabanttól a Beatricén át a Doorsig mindent játszottunk, nyolctól hajnal kettőig. Lehetett tőlünk számokat kérni, de csak olyanokat játszottunk, amiket mi is élveztünk. És egy-egy fellépést is vállaltunk máshol, Fiúk a Pál utcából névvel. Ekkor jöttem rá mennyire hiányzik a klubozás, a koncertezés, illetve a művházas bulik. Nagyon rossz volt az az év. Aztán megvolt a BS-koncert, illetve előtte a teltházas Körcsarnok is, és ezek rengeteg idegeskedéssel és hercehurcával jártak.”

 

Ezért maradtatok a klubkoncerteknél?

„A BS-ben nem volt jó színpadra állni, nem láttam a közönséget, nem éreztem a reakciókat, nem hallottam a bekiabálásokat. Tudtam, hogy nem akarom ezt ebben a formában csinálni. Gyerekkoromban persze elképzeltem, hogy ott állok a nagyszínpadon, reflektorral megvilágítva, lobog a hajam, ahogy a Led Zeppelin filmben. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobban élvezem, amikor klubban játszom 200-300 ember előtt.”

 

Bejött az ún. anti-sztárság?

„A menedzsmentünk – akik a Beatricevel és a Bonanza Banzájjal is foglalkoztak – azt az irányvonalat képviselték, hogy ne klubozzunk, csak néhány nagy koncertet adjunk, mert így lehet nagyobb bevételt generálni. A zenekar tagjai támogatták az ötletet, mert sztárok akartak lenni. Azt mondták: menjünk Amerikába, és hódítsuk meg a világot. Én viszont nem akartam, ami konfliktushoz vezetett. Nagyjából visszakormányoztam a dolgokat, szakítottunk a menedzsmenttel, és magam kezdtem el szervezni a koncerteket, és ez bejött.”

 

Ezért nem szerepeltél soha a bulvárban, pedig egy zenekarban játszol a feleségeddel. Mi a titkotok?

„Az elején voltak ilyen megkeresések, amit blokkoltunk. Ha lemezről akarnak írni, akkor azt mondtam, hogy persze, de az életünkről nem nyilatkozunk. Ha a bulvárt néhányszor visszautasítod, akkor békén hagynak. Ezért szoktam olyankor mosolyogni, amikor a sztárok azt nyilatkozzák, hogy a bulvár nem hagyja őket élni. Csak nemet kellene mondani, de akkor persze oda lesz a celebség.”

 

Rossz a marketingetek?

„ Abban sosem voltunk túl erősek, de dolgozunk rajta. Amikor menedzserek megcsinálnak egy fiatal zenekart, egy csomó pénz beletesznek és pénzzel könnyedén fel lehet futtatni a közösségi oldalakat. Nálunk ez nem működhet. Ha nekiállnék celebkedni, főzős műsorokba járni, épp azokat az embereket veszítenénk el, akik eddig szerették a Pál Utcai Fiúkat.”

Mégis teltházasak a koncertjeitek. Szóval mégsem halott a rakendroll?

„Persze, hogy nem. Nem tűnik el. Az nem egy tánc, nem is zene. Életérzés. Annyi, hogy nem mérlegelsz, milyen közönségnek játszol: magadat adod mindig. Játszottunk a kilencvenes években Kazincbarcikán a sportcsarnokban hét ember előtt. Olyat gurítottunk az üres csarnokban, mintha telt ház lett volna. Amíg hiteles tudok maradni és nem kell hülyeségeket csinálnom hozzá, hogy figyeljenek rám, addig nagy örömmel csinálom. Felemelő érzés látni, hogy a koncerteken már nagypapák az unokáikkal jönnek, mert a Pál Utcai Fiúk szeretete öröklődik…”

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT