Leslie L. Lawrence: Van már a karanténban tapasztalatom
Fotó: Facebook
Lőrincz L. László – vagy ahogy az olvasói ismerik Leslie L. Lawrence – 50 éve ír már kalandos, izgalmas történeteket, olyan egzotikus tájakról, ahol már korábban járt. A helyzet miatt most kénytelen emlékeiből táplálkozni, de így is folyamatosan alkot, legújabb könyve is elkészült már, a korlátozások miatt azonban még nem tudták kiadni. A 81 éves író interjút adott az AcNewsnak, ahol nem mindennapi pályájáról, a jelenlegi helyzetről és családjáról is mesélt.
-Min dolgozik éppen?
-Most a Báthory Orsi sorozatom következő kötetét írom, amit Leslie L. Lawrence néven fogok publikálni. Nőnapon kellett volna kijönnie a legújabb regényemnek, melynek címe Felhőharcosok, ezt Lőrincz L. Lászlóként írtam, és egy latin amerikai nép eltűnéséről szól. Sajnos a korlátozások miatt a könyvesboltoknak is be kellett zárnia, így a könyv kiadását is elhalasztottuk. Ettől függetlenül íródnak a történeket, hiszen egy évben két regényt szoktam megírni, amiket mindig ősszel és tavasszal adunk ki.
-Miért két néven publikál?
-1972-ben a saját nevemen adtam ki az első ifjúsági regényemet, viszont kiderült, hogy van már egy Lőrincz László író, ezért került a neveim közé egy L betű. Aztán fantasztikus történeteket adtam ki, majd a kutató tevékenységem miatt a kalandregények írásába is belekezdtem, ezeket viszont már nem akartam ugyanazon a néven kiadni, hogy ne zavarjam össze az olvasókat. Akkor jött az ötlet, hogy az ilyen témájú regényeimet angol néven írom. Hamar megszokták az emberek, és mai napig tudják, hogy a magyar nevemmel a fantasztikus témájú történeteket jelzem, az angollal pedig a kalandregényeimet.
-Köztudott, hogy mongol-tibeti szakos hallgató volt, majd kutatóként is dolgozott. Hogy jött ehhez a regényírás?
-Igazából előbb voltam író, mint kutató. Kaposváron jártam középiskolába és már ott a helyi lapban jelentek meg novelláim, és az egyetemi éveim alatt is írtam már meséket. 1962-ben lediplomáztam, majd kutatóként rengeteget utaztam. Szerettem volna a látottakat az embereknek is leírni, de a tudományos ismeretterjesztőket nem sokan olvassák, ezért döntöttem úgy, hogy izgalmas kalandregények formájában mesélem mindezt el.
-Könnyű volt elindulni a pályán?
-Sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, bár ez az akkori helyzetnek is köszönhető. Jókor voltam jó helyen. Ezt a kaland témát korábban nem szerették, de a rendszerváltás után a kiadóknak fontossá vált, hogy keressenek pénzt, ezért minden lehetőséget és tehetséges írót felkaroltak. A mai világban már nagyon nehéz íróként érvényesülni, mert sokkal kevesebb az olvasó, az én közönségem is a felére csökkent az évek alatt.
-Mennyire viseli meg a mostani bezártság? Mi hiányzik a legjobban?
-Van már a karanténban tapasztalatom, a 60-as években Mongóliában véletlenül behajtottunk a Góbi-sivatag szélén egy faluba, ahol épp fertőző agyvelőgyulladás pusztított. Két hétig egy jurtában kellett lennünk mindentől elzárva, akkor nagyon féltem. Ez a mostani helyzet könnyebb, viszont sokkal hosszabb. Az írás viszont megtanított arra, hogy jól viseljem a monotonitást, ugyanúgy most is minden nap 10 gépelt oldalt írok, kikapcsolódásként pedig sétálok egyet, félórát futó padozok és meccset nézek, mert nagyon szeretem a focit. Igyekszem mindent betartani, hiszen idős vagyok, pacemakerem van és a vérnyomásom is magas. Már meg is kaptam az első Pfizer oltást, de ettől függetlenül nagyon vigyázunk a feleségemmel. Csak hetente egyszer a boltba járunk el, akkor is maszkban kesztyűben. A fiam és az unokáim pedig csak ablakon keresztül néznek ránk, a lányom Ausztriában él a családjával, őket már hónapok óta nem láttam. Ők hiányoznak a legjobban, valamint az író-olvasói találkozók, amik már másfél éve nem voltak. Emailben tartom most a rajongókkal a kapcsolatot. Emellett az utazás az ami még nagyon hiányzik, hiszen én csak olyan helyekről írok, ahol már jártam, most viszont kénytelen vagyok az emlékeimből táplálkozni. Remélem hamarosan tényleg véget ér ez a járvány, azután az első dolgom az lesz, hogy valami szép napos tengerpartra elutazzak a feleségemmel.
