Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20. Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött és jelenleg nemzetközileg elismert tanácsadóként és előadóként a világ több országában támogat cégvezetőket és tart előadásokat. Európában, több mint 350 coachot és pszichológust képzett tovább. Vallja, hogy a cégvezetésnek humánalapúnak kell lennie, hiszen az alap az ember minden esetben. Hogy, hogyan lehet sikeres vezető vagy munkavállaló valaki, az attól függ, hogy emberként mennyire van rendben. Erről és még sok minden másról az AcNewsnak adott interjújában mesélt.

Csanyi cikk

– Miért hagyta abba a színész szakmát a Kisváros című sorozat főszerepe után?

– A Kisváros szerepénél jóval komolyabb és nagyobb filmekben is volt szerencsém játszani, mind Magyarországon, mind pedig Németországban. A Belgrádi Filmfesztiválon kitüntettek a legjobb színésznek járó díjjal is. Szóval nem azért hagytam abba, mert úgy éreztem ez a pálya csúcsa, hanem 1998-ra (amikor abbahagytam a színészkedést), úgy éreztem nem vagyok eléggé leterhelve. Mindeközben Münchenben elvégeztem egy egyetemet, ami közgazdaságtanról és egyéb ilyen dolgokról szólt, és utána kedvet éreztem ahhoz, hogy abban a „.com” világban, ami akkor kezdődött, menedzserként dolgozzak.

– Hogyan kerül egy színész multinacionális vállalatok igazgatói székébe?

– Miután otthagytam a színészetet, alapítottam egy saját céget először, aminek a fő tevékenysége interaktív (főleg orvosi) anyagok készítése volt. Utána ezt a céget el tudtam adni egy pénzügyi szolgáltató vállalatnak, aminek később az európai sales- és marketingigazgatója lettem. Onnan hívott át az egyik kereskedelmi tévének a tulajdonos cége és ott felépítettem az egész interaktív bizniszt, mint vezérigazgató. Ez egy óriási kihívás volt, de végtelenül sok örömmel és sikerrel járt. Utána ezt a vállalatot eladta a tulajdonos a Magyar Telekomnak. Utána a Telekom egy leányvállalatának lettem a vezérigazgatója. Itt már az, hogy színész voltam kevésbé volt érdekes, csak a menedzseri karrier, és az ott elért eredmények számítottak.

– Ön szerint milyen egy jó cégvezető?

– Szenvedélyesen foglalkozom ezzel a kérdéssel. Vezetők és csapatok fejlesztésével foglalkozom. Az egész a tehetség vizsgálat ernyője alatt történik. Mondhatnék sok tudományos adatot, ami egy jó vezető személyiségét jól leírja. Hogyan kell empatikusnak lenni, hogyan kell döntéseket hozni, jól kommunikálni, eredményorientáltnak lenni…, sok ilyen dolog van, de mégis a legfontosabb, hogy nincs jó vagy rossz cégvezető. Vannak eredményes és eredménytelen fejesek. A nap végén csak az eredmény számít. Nem csak a tehetsége, hanem a környezete is meghatározza a vezetőt.

– Mit tart a legfontosabb feladatának?

– Azt, hogy az embereket közel hozzam saját magukhoz. Nagyon kevés önismerettel rendelkezünk. Ezért az egyik legfőbb feladatomnak tartom, hogy az embereket egy olyan magas szintű önismereti tudással lássam el, ami segít utána nekik a megfelelő döntések meghozatalában és eredményeik elérésében. Olyan tudást adjak a kezükbe, ami segít nekik, hogy az életük nehéz pillanataiban tudják hova kell nyúlni, meglegyen az önbizalmuk, és meg tudják tartani a stabilitásukat. Erről szól az új könyvem is, Az élet 6 bástyája.

– Mit takar az pontosan, hogy személyiség tanácsadó?

– A személyiség alapvetően a kialakult és kész tartalma az embernek, ami ugyanakkor állandóan mozgásban van, és ezért fejleszthető. A tanácsadó azzal foglalkozik, hogyan tud valaki a saját személyiségéből még többet kihozni. Nekem ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az életben, van egy képletem: (Siker=Teljesítménypotenciál - Zavaró tényezők). Mindenki más feladatokra alkalmas, de sok gátló tényező van, ami miatt bele sem gondol, mi mindenre lehet képes. Ezeket a gátlókat szeretem megszüntetni.

– Érdemes Ön szerint az eredendő személyiséget formálni? Nem veszik el ilyenkor az ember maga?

– Nem veszik el, hanem ilyenkor találja meg magát. Az emberek 90% maga mellett éli az életét. Van egy személyiség, amit mutat a világnak, abban elkezdte magát kiteljesíteni, de a valódi én teljesen más. Sok embernél vannak egészen drámai különbségek a felvett és a természetes én között. Ha pedig ez nagyon eltér egymástól rengeteg energiát vesztünk. Sokan nem azt csinálják, amihez valójában tehetőségük  vagy kedvük lenne, csak meg akarnak felelni különböző elvárásoknak, még akkor is ha miden nap bele halnak ebbe egy kicsit. Aki nem foglalkozik ezzel a témával az a nap végén egy nem kiteljesedett boldogtalan életet fog élni.

– Hogyan lehet jobbá tenni egy ember személyiségét?

– Nem kell jobbá tenni senkit, az magától jön, ha saját magával rendben van. Vissza kell találni önmagunkhoz.

– Mi volt eddig a legnagyobb sikertörténete ezen a téren?

– Nagyon sok egyéni történet van az elmúlt évekből. Több mint 15 ezer emberrel dolgoztam. Nem is akarok most egyet se kiemelni. Általában azt mondanám, hogy sikertörténetnek számít az, hogy akikkel foglalkoztam, azóta sem hagytak el. Nagyon erős kapcsolódás lakul ki a témáinkkal és felém is. 

– Milyen nagy dobásra készül a későbbiekben?

– Most jött ki az új könyvem Az élet 6 bástyája, amit szívem szerint, minden magyar emberhez eljuttatnék. Erre épülő képzéseket, különböző előadásokat szervezünk nagy- és kisebb formátumokban. Azt gondolom, ez nagyban segíti majd az embereket abban, hogy egy iránytű legyen a közelükben. Egy biztos pont, amire támaszkodhatnak akkor, ha a stabilitásukat elvesztik. Nagyjából ezzel vagyok most elfoglalva. Persze van egy nagy álmom, is amit dédelgetek, de azt majd akkor mondom el, ha közel kerülök a megvalósításhoz.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hegedűs D Géza: A drámai események sodrában is tanulni kellett és tanítani

Pataki József 2022.05.20.
A színészóriás úgy gondolja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem szakmailag megfellebbezhetetlen, különleges ékköve volt a magyar felsőoktatásnak. Az intzéménnyel szemben elhangzott v&aac...

Mulatós zene biznisz: mindenki szeretne profitot termelni

Farkas Márió 2022.05.19.
A lakodalmas zenészek legkedvezőbb időszaka érkezik: itt a nyár, jönnek a haknik és két év után először megkötések nélkül lehet fellépni. Előkerült egy lista, miszerint a műfaj legkeresettebb előad&o...

Reviczky Gábor megerősítette: Jöhet az új Üvegtigris

Farkas Márió 2022.05.18.
Az Üvegtigris az elmúlt 20 év popkultúrájának meghatározó mozifilmje, a mai napig idéznek belőle, emlegetik a jeleneteket. Az egyik közkedvelt szereplő, Gáspár Sándor tett egy sejtelmes kijelentést, misze...

Huppsz

Fésüs Nelly kéjbarlangban baragolt

Farkas Márió 2022.05.20.
Fésűs Nelly egy átlagosnak tűnő forgatásra indult el otthonról. Egy panzióba kellett mennie, ám egy swinger klubban találta magát. Szerencsére a humora nem hagyta cserben, csinált egy gyors szexparlang tárlatvezeté...

Trópusi dzsungelt varázsolt otthonából Tina és Emilio

Pataki József 2022.05.20.
A páros öt napon keresztül dolgozott a kerten, amelybe a legnagyobb pálmákat daruk segítségével emelték be. Két tonna pálmaföld és több mint ezer kilogramm dekorkő kellett ahhoz, hogy a kert elnyerje azt a tr&...

Vérfagyasztó módon nyitotta meg a strandszezont Tilla

Pataki József 2022.05.20.
A műsorvezető a Balaton hullámai közé vetette magát.
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között

AC News

Itt a vége: éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet

AC News 2022.05.20.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélk...

Vasárnap lemossák a Petőfi hidat

AC News 2022.05.20.
Vasárnap tisztítják a Petőfi hidat, emiatt forgalomkorlátozás lesz az átkelőn - közölte az FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.  

Szülei miatt akart öngyilkos lenni a fiú - Megmentették

AC News 2022.05.20.
Szerda délután egy fiatal fiú a Margit hídról akarta levetni magát a Dunába, és csak a szerencsén múlott, hogy a rendőrök időben vissza tudták őt rántani a korlát víz felöli oldalár&...

Sziréna

Kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel Hajdú-Bihar megyében

AC News 2022.05.20.
Egy kábítószer-kereskedő bűnszervezet hét tagját fogták el a rendőrök kedden Hajdú-Bihar megyében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.   

Megölte az anyósát, balesetnek próbálta beállítani

AC News 2022.05.20.
Balesetnek próbálta meg beállítani hozzátartozója halálát egy tatabányai férfi, de nem tudott túljárni a rendőrök eszén. Most vádemelést javasolnak ellene.

Álrendőröket fogtak az igazi rendőrök

AC News 2022.05.20.
A budapesti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva károsítottak meg idős embereket. Az utolsó bűncselekmény után próbáltak elmenekülni, amikor autójukkal balesetet ...
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
min-mano

Itthon

Benkő Tibor: Nehéz, de eredményes volt az elmúlt négy év

Pataki József 2022.05.20.
Nehéz, kihívásokkal teli, de egyúttal eredményes volt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négy éve - jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön Bu...

Varga Judit: Nincs más a szemünk előtt, mint hazánk és a magyar emberek érdekeinek védelme

Pataki József 2022.05.20.
Nincs más a szemünk előtt, mint hazánk és a magyar emberek érdekeinek védelme, ez a szemlélet a Nyugat politikai elitjéből az utóbbi időben kiveszett - hangoztatta Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője, miniszte...

Nagy István: Kihívásokkal teli időszak vár a magyar mezőgazdaságra

Pataki József 2022.05.20.
A magyar mezőgazdaságra váró kihívásokra a termőföld védelmével, a mezőgazdaság versenyképességének növelésével, megfelelő beruházási támogatásokkal és az &eacu...

Világ

A NATO Reagáló Erőiből alakul Romániában NATO-harccsoport

Pataki József 2022.05.20.
A NATO romániai harccsoportját (Battle Group Forward Presence - BGFP) azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével alakítják meg május folyamán, amelyeket a Reagáló E...

Ukrajna további katonai támogatásáról és a globális élelmezésbiztonságról tárgyalt Johnson és Zelenszkij

Pataki József 2022.05.20.
Az Ukrajnának nyújtandó további brit katonai támogatásról és a globális élelmiszer-ellátási biztonságról, ezen belül az ukrán exportútvonalak megnyitásának lehetős&eacu...

Moszkva ismét európai uniós tagországok diplomatáit utasítja ki

Pataki József 2022.05.20.
Moszkva csütörtökön kiutasított öt portugál és négy szlovén diplomatát, válaszul Lisszabon és Ljubljana korábbi hasonló intézkedésére.
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Profil

Haddad Henrik: Minden annyira sorsszerűen jött össze

Farkas Márió 2022.04.30.
Haddad Henrik, azaz Ricky, az egykori fiúcsapat, a Picasso Branch énekese volt a 90’s évek végén. Az azóta eltelt időben sem tétlenkedett, beindította szólókarrierjét, született négy gyermeke és ak...

Gajdos Attila: Most a háború elől menekülteknek van szükségük a segítségre

AC News 2022.03.06.
Gajdos Attila különleges gospel csapatot alapított, akikkel mélyszegénységben élő gyermekeket támogatnak és most a háború elől menekülteknek is megpróbálnak segíteni. Mint mondja, ez a műfaj, a gosp...

Ferenczi István: Megszenvedtem a 490 kilométeres Phidippidest, de idén megint nekivágok!

AC News 2022.02.26.
A korábbi válogatott futballista, a Zalaegerszeg jelenlegi másodedzője, Ferenczi István mára az ultamaratoni futás megszállottja lett. Tavaly novemberben teljesítette az Athén-Spárta-Athén 490 km-es távot, aminek id...

Amiről beszélnek

Marsi Anikó az eljegyzéséről: legyintettem, és azt mondtam, oké

Farkas Márió 2022.05.20.
A TV2 műsorvezetője valósággal ragyog, mióta megtalálta a boldogságot Gyarmati Gábor oldalán. Még a TikTokra is regisztrált, ahol a szemfüles felhasználók egy eljegyzési gyűrűt láttak megcsillanni az ...

Rúzsa Magdinak már 16 évvel ezelőtt is fenekestül felfordult az élete

Farkas Márió 2022.05.20.
Napra pontosan tizenhat év telt el azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte meg a Megasztár harmadik szériáját. Magdi megható posztban emlékezett vissza az elmúlt évekre a közösségi oldalán.

Katalin hercegnét kézen fogta a hollywoodi színész

Pataki József 2022.05.20.
A cambridge-i hercegi pár a Top Gun: Maverick premierjére látogatott el, ahol a főszereplő, Tom Cruise végig úriemberként kísérte őket.
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro