Monori Lili: Ti, színészek lesztek a négerek!

AC News 2017.03.28. Profil

Monori Lili: Ti, színészek lesztek a négerek!

Monori Lili is megkapta a Remember-díjat, amivel korábban Szilágyi Istvánt és Paudits Bélát tüntették ki. A színésznő az átadó előtt az AcNews-nak azt mondta, ritkán ad interjút. Monori Lilivel négerekről, a Mortimer-ügyről, A tanúról, disszidálásról, pinceszínházról és feltámadás utáni felháborodásról is beszélgettünk.

cba bejegyzeseknél(200x300)

- Miért nem szokott interjút adni?

- Nem szeretek magamról beszélni, sem a magánéletemről, sem a betegségekről, sőt, igazából ma már a szakmámról sem.

- Hogyan viszonyul a most átadott Remember-díjhoz? A korábbi díjátadón Szilágyi István meghatódott, Paudits Béla viszont az esemény után azt mondta, szégyelli magát.

- Én örülök neki. Büszke vagyok rá, hogy szívbetegen is hű tudok maradni a színészet iránti elkötelezettségemhez, ahogy az egy „katonához” illik.

- Mióta beteg?

- Nyolcéves koromban diagnosztizálták a szívbetegséget, egy kanyaró szövődményeként. Tudja, akkor még nem volt kanyaró elleni védőoltás. A főiskolán titkolni kellett a betegségemet, eltéptem az orvosi papírjaimat. A mozgásórákat megpróbáltam valahogy kijátszani, nem véletlen, hogy mozgásból kettes voltam. De a szakma nagyon érdekelt és vonzott, mint egy gyermek, aki rákérdez, a világra, hogy mi ez? Tudni akartam mindent, azt is, hogy egy rendező vajon miért pont oda ültet a színpadon, ahová, és miért pont úgy, ahogy. Nem volt könnyű velem, gyakran szemtelenül kérdeztem vissza: most tényleg csak azért csináljak valamit így vagy úgy, mert Te azt mondtad?

- Volt konfliktusa a rendezőivel?

- Dehogy, velük mindig jóban voltam, ha valamit megértettem, hamar megcsináltam. A színészeket néha sajnáltam, mert ők a négerek. A főiskolán az osztályfőnököm azt mondta: mindig én, a rendező leszek a fehér ember, és mindig ti, színészek lesztek a négerek. Igazat mondott, nem hazudott, felkészített az életre.

- Ha összevetjük az Ön sorsát Pauditséval, vagy Szilágyiéval, azt kell mondanom: említett urak évek, évtizedek óta nincsenek a színpadon, vagy a kamerák előtt, Ön viszont igen. Néhány éve szerepelt a Fehér Istenben, tavaly még fellépett a Proton színházzal, szintén tavaly lett Érdemes művész….

- Igen, máig rengeteg külföldi turném van, igazából fut a szekér. Francia és német területeken lépünk fel, nagy sikerrel. Én a legutóbbi turnén egy furcsa szerepkörben tűntem fel: ülök a színpad szélén és a közönség egy hatalmas kivetítőn követi a mondataimat. Magyar cigányasszonyt játszom. Emlékszik még a Mortimer-ügyre, amikor a 21-es buszon megszúrtak egy cigány srácot? Ezt vittük színpadra, én játszom Mortimer anyját és mondom el a gyermekem életét. Persze fikció az egész, csak a történet végén emlékezünk meg mindarról, ami a buszon történt. A történetünkben a karddal támadó roma srác azért szúr, azért rasszista, mert szégyelli a saját származását. Nem könnyű a szerepem, megkínlódtam vele.

- Pályája során melyik darabhoz, vagy filmhez adta a legszívesebben a nevét és a tehetségét?

- A tanút nagyon szerettem, bár arra nehéz volt filmként tekinteni, részben hamar betiltották, részben nekünk, szereplőknek nem is mutatták be a kész anyagot. Én csak valamikor 1980-ban néztem meg a filmet az elejétől a végéig, akkor, amikor kivitték Cannes-ba. Voltak persze belső vetítések, jöttek a buszok Bécsből, mert éjjel a Mafilmben meg lehetett nézni a tiltás ellenére, de nekem nem mutatták meg. Nyilván még kicsi voltam, „FH”....de az is lehet, hogy maga Kállai sem látta. Kedvenc darabom nemigen van, talán a legemlékezetesebb alakításom Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-jában volt, azt a szerepet véletlenül kaptam meg, valaki kiugrott. Ekkor játszottam először „komoly” szerepet, és bejött, le is szerződtettek Pestre. Az előadás fotója máig kint van a Színművészeti Egyetem gazdasági irodájában. Ez után a darab után lettem pertuban Nádasdy Kálmán rektorral.

- Ezt tartja számon kedvenc fellépéseként?

- Kihívás volt, áttörés. De nagyon sok jó szerepem volt Kazimir Károlynál is, a Tháliában. Aztán lekerültem Kaposvárra, ott is megtaláltak a jó szerepek. Egyedül énekelni nem szerettem ott, pedig annakidején Szinetár, az osztályfőnököm szubrettnek szánt. Akár Chanson-énekes is lehettem volna...

- A telefonján Edit Piaf adja a csengőhangot? Bitang jól szól!

- Igen, ezt a klassz mobilt nemrég kaptam, mert minden telefonomat mindig elhagyom, eltöröm. És tényleg jó hangja van! Szóval, noha a drámai szerepek jobban vonzottak, azért a mai napig szoktam énekelni, most is fogok Brnoban, ahol egy operett-dívát játszom, és énekelem a Bécsi vér nyitóáriáját, Nagy Ervin kollégám oldalán.

- Van olyan szerep, amit mai eszével nem vállalna, kvázi, amit megbánt?

- Egy színész ilyen kérdésre nem válaszol, nem is mondhat olyat, hogy bármit megbánt volna. Nincs rossz szerep, csak rossz színész van! Nincs kis szerep, csak kis színész! Ha egy széket kell eljátszani, akkor azt játszom el.

- Nem bánta meg, hogy végül nem gyors- és gépíró lett? Egy korábbi interjújában viccelődött ilyesmivel... Meg azt is mondta a rendszerváltás körül, hogy minden vágya a kisoroszi önkormányzatnál elhelyezkedni, valamilyen adminisztrátori állásban.

- Megszűnt a Mafilm, mert felszámolták, sajnos. Tizenöt évig az volt az otthonom, közben csináltam saját színházat egy pincében. Senki sem mondta meg, meddig csinálhatom. Én ezért otthagytam a Gaumont-t! Széles körben ismertek Párizsban és nagyon sokan szerették volna, hogy francia színésznő legyek. Sokszor persze olyan érzésem volt, hogy sajnálnak, mint egy észak-koreai leányt, de az tény, hogy nagyon marasztaltak volna. De itt volt a 6 éves kisfiam. 1980-ban a francia mentoraim azt javasolták, hogy teremtsek egzisztenciát Franciaországban, és utána hozzam ki magam után a fiamat. Ez disszidálással ért volna fel, a lakásomat elvették volna, a gyereket pedig még a Vörös Kereszttel sem tudtam volna kihozatni. Nekem a fiam fontosabb volt! Az anyám halála után azt mondták: meddő vagyok. Ehhez képest megszültem Sanyit. Ami orvosi csoda volt. A Jóisten ajándéka. Úgyhogy nem mentem Franciaországba.

- A fia, ha jól tudom, éppen kint dolgozik Franciaországban, nem?

- Kint volt egy nagyvállalatnál, de már hazajött. Inkább novellát ír itthon.

- Gondolom nem ez a kedvenc témája, de hadd kérdezzem meg: hogy van a szíve? Sokan aggódni kezdtek Önért, amikor 2010-ben infarktust kapott.

- Az orvos akkor azt mondta, meghaltam. Egy kicsit.

- Volt „odaát”? Van élménye, ami a „túloldalról” származik?

- Nincs. Sok orvos dolgozott azon, hogy visszakozzanak. Megtömtek morfinnal, meztelenül feküdtem egy fém lapon. Amikor feltámadtam, azonnal a felháborodás lett úrrá rajtam. Kikértem magamnak ezt az egészet. Éhes voltam, fáztam, én azt hittem ordítok, valójában alig hallható módon beszéltem. Azóta kontrollra járok, voltam tágításon, az orvos szerint jobb, ha aktív vagyok, és nem pihengetek, meg fekszem egész nap. Persze, sohasem voltam igazán aktív, már gyermekkoromban is megvolt a szívbetegségem, úgyhogy amikor a többiek tornáztak, én egy padon ülve rajzolgattam. Rajzban nagyon jó voltam. Aztán a szüleim elváltak, nekem munkát kellett vállalnom, ekkor lettem gyors- és gépírónő és felhagytam a rajzokkal.

- Manapság, ha van ideje, szokott rajzolni?

- Igen, az ötéves unokámmal, Dórival. Két unokám van, akikkel rendszerint együtt töltjük a hétvégét, jó nagy zsivajban.

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)