Pető Tibor: A sport az élet szimulátora!

AC News 2016.05.13. Profil

Pető Tibor: A sport az élet szimulátora!

Pető Tibor váci alpolgármester büszke arra, hogy a szocialisták „Pető-ketrecnek” nevezik az általa kezdeményezett óvodai focipálya-programban megépült műfüves sportpályákat. A korábbi kétszeres világbajnok evezős szerint lassan idejét múlja az a koncepció, hogy Vác csendes, nyugodt kisvárosként megél az ipari komplexumoktól érkező adóbevételekből. A Fidesz politikusával triatlonról, tudathasadásos ellenzékről és az Axl Rose-zal színpadra álló AC/DC-ről is beszélgettünk.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

 - Mennyi ideje jut a sportra mostanában?

- Igyekszem minél több időt fordítani rá. Volt egy időszak az életemben, nagyjából 2011 és 2014 között, amikor hanyagolnom kellett a sportot, hiányzott is rendesen. De ennek vége szakadt, most éppen a futás és a triatlon érdekel. Készülök a júliusi, budapesti Ironman 70.3-ra.

- A két fia is sportol?

- Igen, mindketten úsznak. A nagyobbik Pest megyei válogatott, a kisebb, aki 9 éves szintén tehetséges, de kicsit szeleburdibb. A sport fontos része a hétköznapjaiknak, például mert kiváló nevelőeszköz. Megtanít arra, hogy a sikerek összefüggenek a befektetett munka mennyiségével és minőségével. A teljesítménysportok esetében ez pláne megkérdőjelezhetetlen. Emellett a sport megtanítja a gyerekeknek, hogyan lehet feldolgozni egy győzelmet, vagy egy vereséget. Röviden: a sport az élet szimulátora.

- Apropó sportra nevelés: az Ön nevéhez kötik a váci műfüves focipálya-programot, amelynek keretében modern sportpályát kaptak, kapnak azok az óvodák, ahol korábban nem nagyon volt lehetőség focizni. Hány pálya készült el?

- Eddig három, és tervezünk egy negyediket is. Ezen kívül épül két iskolai multifunkcionális pálya is, a Juhász Gyula és a Földvári Károly iskolákban cseréljük ki a pályaburkolatot korszerű műanyag borításra. Utóbbi akciót több támadás is érte a helyi ellenzék részéről. A focipályákat a szocialisták gúnyosan Pető-ketrecnek nevezték el, aminek én kifejezetten örülök.

- Támadásban nincs hiány, amikor az ember a váci közélet híreit olvasgatja, rendre előugranak az ellenzéki kifogások, számonkérő nyílt levelek, vádak.

- Az ellenzéknek ez a dolga! Talán nálunk kicsit túlzásba viszik, néha személyeskedésbe csapnak át. Én bízom abban, hogy évtizedekig támadnak még minket, ugyanígy, ellenzékből.

- Mint a fejlesztésért felelős alpolgármester, Ön melyik beruházást érzi a városvezetés legnagyobb sikerének?

- Mire 2010-ben átvettük a város vezetését, a 2007-2014-es európai fejlesztési ciklus infrastrukturális támogatásait javarészt már kimerítették. Ennek ellenére megvalósult a főutca-program, befejeztük az időközben állami fenntartásba kerülő kórház felújítását. Folytattuk a belváros-rehabilitációs projektet, épül a város-Duna kapcsolat. Egyedi elemként különleges és látványos lépcsők kötik össze a partot és a Belvárost. Én bízom abban, hogy ebben az uniós ciklusban sikerül befejezni a belváros teljes rehabilitációját.

- Gondolom, szűkíti a pályázati lehetőségeket az, hogy Pest megye és Budapest azonos fejlesztési régiót alkot, így ez a terület „gazdagnak” számít.

- Valóban, ma ez a helyzet. Elvileg három év múlva uniós támogatások tekintetében Pest megye leválik Budapestről, de – ha igaz, hogy a jelenlegi a közép-európai országok utolsó konvergencia-ciklusa – mire ez bekövetkezik, már nem nagyon lesz értelme a különválásnak.

- Melyik volt az ellenzék által leghevesebben támadott beruházás?

- Keveset foglalkozom az ellenzéki kritikákkal, mert csak elvonják az időt a munkától. Ha mi jól dolgozunk, jól focizunk, győzni fogunk, bárki bármit mond. Még egyszer, emlékeztetőül: az ellenzék még egy óvodai sportpálya-felújításba is bele tudta verni a csúfot. Nemrég, az áprilisi testületi ülésen eljutottunk oda, hogy a Jobbik és az MSZP két oldalról azt kifogásolta, miért nincs felújítva a váci stadion. Miközben országosan azzal kampányolnak, hogy a kormány miért stadionokra költ intézmények helyett. Teljes tudathasadás! Ehelyett inkább azzal érdemes foglalkozni, hogy Vác nyertese legyen a 2014-2020-as fejlesztési ciklusnak.

 - Hat éve még Fördős polgármester úrral szemben indult a városvezetői székért, néhány éve feloszlott a helyi Fidesz alapszervezet, később feszültségek voltak az önkormányzati frakcióban is. Ma béke van a váci jobboldalon?

- Igen, együtt dolgozunk, reméljük jól. A város érdeke, hogy béke legyen és hogy egymást segítsük. Az ellenzék persze az ellenkezőjének szurkol, többször elmondták, hogy maximum fél év múlva kitör a városházi belviszály. Nem így lett.

- Mennyire érzi meg Vác a börtön jelenlétét, nincs túl nagy nyüzsgés a környéken szombaton, a látogatási napon?

- A börtön parancsnokának köszönhetően nincs említésre méltó feszültség. Sőt, a börtön közmunkásokkal segíti a város tisztán tartását. Az más kérdés, hogy a börtön ma a város egyik legértékesebb ingatlanja. Nagy kérdés, vajon tényleg börtönt érdemes-e üzemeltetni egy ennyire értékes területen.

- Lehetne helyette szállodakomplexum is?

- Sok minden lehetne. Mondjuk a gigaszálloda nem biztos, hogy jó ötlet. Ha Vácon rentábilisan működhetne egy szállodakomplexum, már bizonyára megjelentek volna a bevételt remélő befektetők. A város által kínált látványosságok, kulturális élmények nagyjából 2-3 nap alatt kimerülnek, a turisták pedig továbbindulnak a közeli fővárosba. A turisztikai fejlesztéseknek egyébként sokszor lélektani akadályai vannak: az elmúlt években sokaknak az volt az alapvető koncepciója, hogy Vác csendes, nyugodt kisvárosként megél az ipari komplexumokból származó adóbevételekből, és nincs is egyébre szüksége. Ezzel szemben állnak azok, akik szerint nem árt a zsibongás, és nem baj, ha hangos turisták lepik el a főteret, mert az hozza a pénzt a vendéglőnek, kávézónak, panziónak. Magam is inkább turistapárti vagyok. Persze egyelőre még nem versenghetünk Szentendrével, Esztergommal vagy Visegráddal, ezek a városok évtizedek óta turisztikai szempontból bevezetett és működő brandek. Vác ennek az útnak a kezdetén jár. Ha összekötjük a korzót és a belvárost, létrejön egy kompakt korzó-liget-sportrekreációs központ háromszög, Dunaparttal, kerékpárúttal, ez reménykeltő. És akkor talán Szentendrénél is szebb és látványosabb lesz Vác.

- A kötelező kérdés: mi szól az autórádiójában?

- Még semmi, mert még nem indult be a Dunakanyar rádió. Ha az a kérdés, hogy milyen zenét szeretek, fiatalkorom óta nagy kedvencem a U2, a Guns N’ Roses, Horváth Charlie, Demjén Rózsi. Előfizettem az Itunes-ra, onnan töltöm le a hallgatnivalót. Szeretem az R.E.M.-et, Robbie Williamst, néha Máté Pétert, vagy Fatimát is hallgatok, hangulattól függően. Sőt, olykor AC/DC-t is.

- Meghallgatná az új AC/DC felállást, amelyben Axl Rose énekel? Állítólag nagyon összeszedett volt a nemrég indult turnéjuk első koncertjén.

- Az elmúlt két évtized koncerttörténetét alapul véve Axl Rose esetében elég nagy szó, ha valami összeszedetten sikerül. Egy AC/DC-re nem biztos, hogy elmennék, viszont azt hallottam, hogy nemsokára maga a Guns N’ Roses is újra összeáll egy világ körüli turné erejéig. Ha a közeli jövőben fellépnének nálunk, vagy valamelyik szomszédos országban, biztosan megnézném őket. 

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT