Prockl Amanda: Sokszor érzem úgy, hogy a kutyák hangja vagyok

2019.03.18. Profil

Prockl Amanda: Sokszor érzem úgy, hogy a kutyák hangja vagyok

Prockl Amanda, a bicskei Kutyaovi Állatvédő Egyesület alapítója igazi női erőt képvisel a magyar állatvédelem szélmalomharcában, így lett a Femcafe.hu Inspiráló nők díjáért folyó versenyben a Leginspirálóbb civil teljesítmény kategóriájának egyik jelöltje.

b3 bejegyzeseknél(200x300)

Tavaly alapította a bicskei Kutyaovi Állatvédő Egyesületet, de előtte már hosszú utat járt be az állatvédelemben: kezdetben menhelyeken önkénteskedett, ideiglenes befogadó is volt, és megindító fotókat készített gazdára váró állatokról. A 46 éves Prockl Amanda a vendéglátóiparban dolgozik, mellette, a szabadidejében menedzseli az egyesületet. Sokakat inspirál nap mint nap, hiszen olyanokért áll ki, akik nem tudják megvédeni magukat az emberi kegyetlenséggel szemben.

– Sokan úgy hivatkoznak rád, mint a négylábúak avatatlan védőszentjére. Mikor vált elkötelezett üggyé az életedben? – kérdezte a Femcafe.hu Prockl Amandától.

– Gyerekként nagyon szerető és állatszerető családom volt, mindig volt háziállatunk, és jó példával álltak előttem a szüleim a felelős állattartásukkal. Később, amikor önkéntes feladatokat vállaltam menhelyeken, gyűjtéseket szerveztem, mert láttam, hogy nemcsak az állatok, hanem az állatvédők is nehéz helyzetben vannak. Az elkeseredés és a reménytelenség helyett próbáltam másképp hozzáállni a helyzethez. Idővel egyre nagyobb lelkesedéssel működtem közre, mert mindenképpen segíteni szerettem volna. Elkezdtem fotózni az állatokat, egyre jobb fényképezőgépeket vettem, és egyre jobb fotók születtek, amelyekkel sikerült még több emberhez eljutni és még több kutyust gazdához juttatni. Nagy probléma még az állatmenhelyeken, hogy az állatokat nem tudják időben orvoshoz juttatni. Ezen is próbáltam segíteni, orvoshoz vittem vagy otthon ápoltam a betegeskedő kutyákat. Egyre jobban éreztem, hogy szükség van a munkámra, és ma már azt érzem, képtelen lennék elszakadni ettől.

– Hogyan tudod összehangolni a munkádat és az önkéntességet?

– Az egyesület szervezése és az állatokon való segítség a szívügyem, erre sosem sajnálom az időt és az energiát. Elég rugalmas a munkaidőm, a munkatársaim nagyon megértőek, tolerálják, hogy ez az életem fontos része. Mindenki maga dönti el, mivel tölti a szabadidejét, én a legnagyobb részét azzal, hogy állatokkal foglalkozom.

– A közösségi médiát olvasva úgy tűnik, a felelős állattartásért vívott küzdelem szélmalomharc. Miért álltál mégis bele ebbe a kihívásokkal teli és sokszor reménytelennek tűnő helyzetbe?

– Ha senki nem áll bele, akkor mi lesz velük? Sokakat érdekel az állatvédelem, szívükön viselik a menhelyen élők sorsát, de ténylegesen nagyon kevesen cselekednek. Lebeszélik magukat, hogy ők nem elég erősek lelkileg ahhoz, hogy elviseljék egy menhely légkörét. Ha mindenki így állna ehhez, akkor senki sem segítene rajtuk. Nem vagyok egy harcias típus, de nekem egyértelmű volt, hogy kiálljak értük. Nem akarok nagy szavakat használni, de sokszor érzem úgy, hogy a kutyák hangja vagyok. Ez tényleg szélmalomharc, mert az emberek elképesztően felelőtlenek és kegyetlenek tudnak lenni. Látni az éhező, csonttá fagyott, bántalmazott kutyákat, teljesen elhanyagolta őket az ember, aki egykor magához vette, szívszaggató látvány… De a csatákat meg kell vívni, a kudarcokból tanulni kell, és nem szabad feladni soha. Számomra nincs felemelőbb érzés, mint amikor látom, hogy egy ártatlan kisállat boldog életet élhet egy új, felelősségteljes gazdinál. Az örökbeadás után a nyomonkövetés nagyon fontos számunkra, mert ez ad erőt és inspirációt a folytatáshoz.

– Az örökbeadásokon kívül mi élteti benned a lelkesedést?

– A társak, akik közvetve vagy közvetlenül azon munkálkodnak, hogy véget vessen az állatok bántalmazásának. Tíz-tizenkét fős gárdával dolgozom, mindenki önkéntes alapon segít a Kutyaovi életének szervezésében. Én vagyok a motorja, de egyedül képtelenség lenne működtetni, még koordinálni sem egyszerű. Ez valódi csapatmunka, mert rengeteg a feladat. Kapcsolatban állunk az ország számos állatvédő egyesületével, az erőforrásainkat maximalizálva próbálunk segíteni a nehéz helyzetbe jutott kutyákon, kiváltképpen a kölykökön.

– Hogyan szoktál lelkesíteni, inspirálni másokat?

– Mindig azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb bajok nem a külső környezetből, hanem belülről fakadnak. Mindenkinek hinnie kellene magában, hogy képes elérni azt a célt, amit kitűzött maga elé. Sajnos sok emberből hiányzik a kitartás. A sportmúltamból adódóan én ezt jól megtanultam, versenyszerűn pingpongoztam, és abban éltem, hogy nem szabad feladni. Talán ennek köszönhetem azt is, hogy sikerrel működtetek egy olyan egyesületet, amelyben teljes lényemmel hiszek és igen nemes ügyet szolgál.

– Ha kívánhatnál egyet annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjatok fellépni az állatok jogaiért, mi lenne az?

– Ha csak egy kívánságom teljesülhetne, azt kérném, hogy legyenek okosabbak, felelősségteljesebbek és jóindulatúak az emberek. Lehet, hogy akkor nem lenne szükség ennyi állatvédőre, de azt hiszem, akkor találnánk más célt. Nagyon boldog lennék, ha olyan világban élhetnék, ahol egyértelmű az emberek számára, hogy minden állat érző lény, és nem kezelik őket tárgyként.

 

Inspiráló nők díj

A Femcafe.hu már korábban is kereste az ösztönző női példaképeket, akik munkássága, teljesítménye például szolgálhat. Idén hét kategóriában keresték a leginspirálóbb nőket az olvasóik segítségével. A kategóriák három-három jelöltjét neves személyekből álló jelölőbizottság állította össze, olvasóink pedig online adhatták le szavazataikat a jelöltekre.

A díjátadó gálát idén március 21-én a Várkert Bazárban rendezik.

További cikkek

hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)