Viola Szandra: Egy mikrokultúrát alakítottam ki magam körül

Pataki József 2019.04.23. Profil

Viola Szandra: Egy mikrokultúrát alakítottam ki magam körül

Ha Viola Szandra neve szóba kerül, az embernek legtöbbször erotikától átitatott testverselés jut eszébe. Csakhogy a fiatal költőnő ennél sokkal több. Most interjút adott visszagondolva a kezdetekre, és a kortárs magyar költők jelenlegi helyzetéről. 

– Mikor kezdtél el költészettel foglalkozni? Minek a hatására?

Szerencsére, mikor gyerek voltam, nem kellett a költészettel külön „foglalkozni”, mert ott volt mindenhol, a mondókákban, gyerekjátékokban, az esti mesében, a kiváló régi rajzfilmekben és később, az irodalom órákon is. Az, hogy az ember olvas, olyan természetes volt mondjuk, mint zenét hallgatni. Már gyerekként komoly elszántság volt bennem, amikor elkezdtem verseket, regényt fabrikálni, már akkor szent ügynek éreztem és egy kisgyerek nagyon komolyan tud venni dolgokat, talán még annál is komolyabban, mint a felnőttek.

– Miről szólt az első versed?

Ha jól emlékszem egy szürke gémről, igazi csodaként éltem meg azt, hogy egészen közelről megfigyelhettem egy ilyen nagy és érdekes madarat. Még nagyon kicsi voltam, de ha jobban belegondolok, a költészet alapvető gesztusa már benne volt ebben a rácsodálkozásban, az antik ember magatartása volt ez a gyermeki megfigyelés, aki nem kezd önmarcangolásba és pszichologizálásba, hanem a nagyszerűt, az előkelőt látja meg a teremtett világban.  Valószínűleg formailag ez a vers még kezdetleges volt és számos hibával bírt, de a gondolatisága tanulságos, ráadásul nehezebb „dicsőítő” hangú, pozitív verseket írni, mint olyat, amely a negatív tulajdonságokat állítja pellengérre.

– Mit gondolsz a kortárs költők helyzetéről így, 2019-ben? Van igény még a költészetre?

Egy mikrokultúrát alakítottam ki magam körül, olyan emberekből az egyetemről, a művésztársadalomból, olyan ismerősökből, ahol természetes, hogy mindenki olvas, ezt ma meg lehet tenni, például a közösségi oldalakon; az üzenőfalamon minden harmadik bejegyzés vers vagy kulturális programajánló. De, ha az ember egyszer egy gyökeresen más közegbe vetődik, akkor érhetik durva meglepetések, megrázkódtatások, persze ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy időnként olvasásnépszerűsítő kampányokba kezdek, olyankor azt érzem, valami nagyon másra vagy akár egy-egy polgárpukkasztó gesztusra van szükség ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet a kortárs irodalomra. Ezért is csináltam jó néhány utcai akciót vagy performanszot kötetbemutatóim alkalmával és indítottam el a „Viselj verset!” kampányt, melynek első részeként lemosható verstetoválásokat, a második alkalommal pedig egy irodalmi divatbemutatót hoztam létre.

– Sokszor szokták mondani, hogy a slam poetry kezdi felváltani a klasszikus költészetet. Te mit gondolsz erről? 

A költészet is folyamatosan változik, az a dolga, viszont érdemes megfigyelni, hogy egy adott kor mitől idegenkedik a legjobban, például a romantikától vagy kimódoltságtól. Szerintem a slam nem különbözik annyira az úgynevezett „hagyományos” lírától, pusztán azért, mert megvannak a maga előadói módozatai. Amit viszont minden költőnek érdemes lenne a slamtől eltanulnia, az az, hogy mennyire fontos, hogy valaki hogyan adja elő, olvassa fel a verseit, valószínűleg minden költőnek kellene tanulnia retorikát és beszédtechnikát is.

– Sokan a testverselésről ismernek, hogy te vagy a csinos költőnő, aki a meztelen bőrén szép mondatokat visel. Honnan jött az ötlet?

Tánckritikusként tevékenykedtem évekig, egész egyszerűen a tánc, mint nonverbális közeg jól hat rám, kikapcsolok, majd ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy amit láttam, éreztem, azt szavakkal is megpróbáljam kifejezni. Nagyon sok klassz táncfotót is nézegettem, innen jött, hogy ezt a két, ellentétes energiát összekapcsoljam és felfeszítsem rá a mondanivalóm, a „néma” művészetekre, a táncra és a fotóra a lexikalitásával küzdő költészetet.

– Az erotikus felhang csak figyelemfelkeltés vagy sokkal több van mögötte?

Nem pusztán erotikusnak nevezném, hanem a testi jelenlét erejét használónak. Az úgynevezett testvers-fotó műfaja, amely előző, Testreszabás című kötetemre volt jellemző egy komplexebb esztétikai üzenetet sűrít, mozdulat-testarttás, szöveg és fotó elegyébe, amely nem feltétlenül erotikus, de a test szenzualitását használó. Természetesen figyelemfelkeltő ereje is van, hiszen a XXI. században ismét a képek világát éljük, azonban a „testre szabó” gesztus sokkal több ennél. Mi az alkotás végső soron? A releváns válaszok kereséséhez érdemes a Bibliát is forgatni, a „testté lett” ige konkrét és átvitt értelmű manifesztációit kutatni. Szerintem valahol minden művész a Nagy Alkotót szeretné utánozni, vagyis valami szellemi természetű dolgot anyagi természetűként is megmutatni, a lelki, szellemi erő segítségével létrehozni valamit a fizikai világban. Épp ezért érdekes véleményem szerint a szinte légies, szinte csak „gondolatminőségű” verset minél inkább kézzel foghatóvá, materiálissá tenni. Vajon a lelki töltet milyen mélyen képes átjárni az anyag lépcsőzeteit, az igévé lett vers válhat-e hangzássá, képpé, fotóvá, és miként változik meg a test jellege, amikor arra írás kerül? Ezek mind a Testreszabás nagy kérdései.

Fotók: Nánási Pál, Szőcs Petra, HarmonyArt, Bakonyi Fotóstúdió

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kiderült, hogy kisfiút vagy kislányt hord a szíve alatt VV Vivien – Török keresztnevet kap majd a pici

AC News 2021.12.03.
Párjával két, különleges jelentésű néven gondolkodnak a születendő kicsinek. A családja a váradós sztár miatt oltakozott.

Kislányával jótékonykodik Dobó Kata – Hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek Sofival

AC News 2021.12.02.
Az El a kezekkel a papámtól rendezőnője egy fontos, személyes tárgyát is árverésre bocsátotta a hátrányos helyzetű gyerekekért.

Nyári Edit: Meglepetés volt a babám neme

AC News 2021.12.01.
Megszületett az énekesnő második gyermeke, a sztár, ahogy első gyermekénél, most se szerette volna előre megtudni, hogy fia vagy lánya születik.

Huppsz

Újra együtt Onyutha Judit és Barta Sylvi

AC News 2021.12.04.
Erős szövetség volt Barta Sylvia, Onyutha Judit és Németh Lajos hármasa. Ha baj volt számíthattak egymásra, aztán úgy alakult, hogy a három időjárás-jelentő az élet és a média más-...

Jaksity Kata: Valahogy mindig kirúgtak

AC News 2021.12.04.
Élete legnehezebb pillanatairól mesélt Jaksity Kata az Erősebb Igen! legutóbbi adásában Liebhaber Juditnak. A tévés igazi példakép sokak számára, alapítványával sok-sok nőnek segít, saj&...

Kabát Peti: Kint vagyok a fiam minden meccsén, mindig focizunk

AC News 2021.12.03.
A család az első Kabát Péter számára: nagyon jó a kapcsolata szüleivel, testvérével és természetesen fiával is. Az egykori válogatott labdarúgó a Palikék világa by Manna Futtá...
video3 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

AC News

Mikulás-programokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap

AC News 2021.12.04.
Mikulás-programokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap, az adventi időszakban pedig a városligeti intézmény újabb és újabb lakóival ismerkedhet meg a nagyközönség minden nap az állatke...

Kapaszkodsz? Kedvezőbb lesz hitelből lakást venni

AC News 2021.12.03.
Mutatjuk kiknek és hogyan!

Bréking: Ekkor indul a gyerekek oltása

AC News 2021.12.03.
Csoportokban fogják oltani a kicsiket a koronavírus ellen.

Sziréna

Elfogták a 12 éves fiút és 13 éves társát is

AC News 2021.12.03.
A dabasi nyomozók elfogták azt a 12 éves fiút és 13 éves társát, akik a gyanú szerint megtámadtak és bántottak egy kislányt, elvették a pénzét, majd sorsára hagyták.

Gumicukrot akart lopni

AC News 2021.12.03.
A 28 éves férfi egy esztergomi áruház ajtaját csővel ütötte, hogy oda bejusson. Két órán belül a rendőrök elfogták a tettest, aki több százezer forint kárt okozott.  

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki gyerekeivel menekült rendőrök elől és balesetet szenvedtek

AC News 2021.12.03.
Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki édesanyjuktól erőszakkal vette vissza láthatáson lévő kiskorú gyermekeit, majd a rendőrök elől menekülve szenvedett közúti balesetet - t&a...
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Tárcaközi egyeztetéseken vett részt Kásler Miklós Grúziában

AC News 2021.12.03.
Grúzia kulturális, egészségügyi és oktatási miniszterével folytatott egyeztetéseket az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Grúziában.    

Elhunyt 191 beteg, 10 143 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.12.03.
Meghalt 191, többségében idős, krónikus beteg, és 10 143 újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 145 984 embert oltottak be, közül&u...

Orbán: A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

AC News 2021.12.03.
A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. &n...

Világ

Elbúcsúztatta Angela Merkelt a német hadsereg

AC News 2021.12.03.
A polgári személyeknek kijáró legmagasabb fokú tiszteletadással, fáklyás, zenés katonai parádéval elbúcsúztatta Angela Merkel kancellárt a német hadsereg (Bundeswehr) csütörtök est...

Romániában több mint 40 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az első tíz hónapban

AC News 2021.12.03.
Romániában 40,7 százalékkal, 18,487 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közö...

Francia elnökválasztás - A legjobboldalibb és a legliberálisabb jelölt jutott a jobbközép előválasztás második fordulójába

AC News 2021.12.03.
Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársasági...
video1a - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Czank Nelli: Együtt lélegzem a kitalált karaktereimmel

AC News 2021.11.06.
Évekig légiutas-kísérőként dolgozott az írónő, így számtalan helyre eljutott a világban, az ott megszerzett élményeit, tapasztalatait könyveiben is hasznosítani tudja. 2012-ben váltott pál...

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

Amiről beszélnek

X-dráma: Kiborult Mardoll a mentoroktól

AC News 2021.12.05.
Lady Szomjasnak öntötte ki a lelkét a Yvonne Dederick lánya.

Újra kell járnia a nyolcadikat a 19 éves Gézunak

AC News 2021.12.05.
Schobert Norbi pártfogoltja 121 kilót fogyott a fitneszguru segítségével.

Film készül Robbie Williams életéről

AC News 2021.12.03.
Az angol fenegyerek zűrös éveiről is őszintén mesél az alkotás.
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között