Durván kiosztotta barátnőjét a ValóVilágos (+18)

Pataki József 2021.01.06. Huppsz
Gyogyszertár

Durván kiosztotta barátnőjét a ValóVilágos (+18)

Egyre több feszült helyzetet teremt az idei évadban VV Renátó.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Óriási patáliát csapott ismét VV Renátó, melyet a mai ValóVilág adásában láthatnak a nézők. Nem ez az első eset, hogy a villalakó vállalhatatlanul viselkedik a kamerák előtt Fruval, akivel igencsak közel kerültek egymáshoz az elmúlt hetekben. Korábban beszámoltunk róla, hogy egy játék során kapott féltékenységi rohamot, most pedig olyan mondatok hagyták el a száját az állítólagos kedvese, valamint egy másik női versenytársa irányába, ami egyszerűen vállalhatatlan.

A megvadult villahős tetteit ITT lehet megtekinteni 43:10-től.

Mindeközben egyébként észlelve az eddigi problémákat Puzsér Róbert, a nővédő szervezeteket szólította fel a Facebook oldalán, hogy emeljék fel a szavukat a ValóVilág miatt.

„Az RTL Való Világ című műsora idén télen szintet zuhant. A szereplőket és nézőket lealacsonyító szórakoztatás erre az évadra nyílt pszichoterrorrá és aljadék minőségű pornográfiává aljasult. Engem két évtizede undorít a műfaj, két évtizede taszít, ahogy a kereskedelmi tévék listaáron kiárusítják az emberi méltóságot, de azt, amit a tévécsatorna jelenleg sugároz, egyetlen szó írja le: gyalázat. Arra, ami a képernyőn zajlik, nincs elfogadható magyarázat. Mindennapos homofóbia, verbális erőszak, nők betörése és prostituálása deformálja a közmorált, a közgondolkodást és a közízlést a hazai otthonokban” – írta dühösen a kritikus.

HUBA
Medytop Hiperiol
CBA

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Tüntetők mellé állt Jolly – „Elfogyott a türelmünk!”

Pataki József 2021.01.22.
Az énekesnek már elege van abból, hogy lassan egy éve nem dolgozhat, miközben más iparágakat nem sújtja annyira a pandémia. Jollynak most fogyott el a türelme, így egy közelgő, hatalmas tüntetés mellé &...

Megtudtuk, mikor temetik Sas Józsefet

Soltész Mónika 2021.01.21.
Sas József vasárnap reggel hunyt el, az AcNews megtudta temetésének pontos időpontját és helyszínét. A legendás színész-humoristát holnap helyezik végső nyugalomra.

Csomor Csilla: Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni!

Pataki József 2021.01.20.
Ma ünnepli születésnapját a népszerű színésznő. Habár nem sokat jelent neki ez a nagy nap, mégis hálát ad azért, hogy eddig sosem kellett egyedül töltenie. Csilla az AcNewsnak mesélte el, hogyan fog &u...

Huppsz

2021 a Survivor éve! – Már várják a jelentkezőket

Soltész Mónika 2021.01.22.
2021-ben újra Survivor, a kitartás, a taktika és a túlélés játéka! Joe, a túlélő show műsorvezetője várja a jelentkezőket a Survivor idei évadába, ahol a civil versenyzők közismert híress&eacu...

Pazarló életmódot folytatnak a villalakók

Pataki József 2021.01.21.
A villalakók azt a házi feladatot kapták, hogy mindent pakoljanak ki a Villából, aminek műanyag a csomagolása.

Két éve hunyt el Andy Vajna: Megható módon emlékezik rá az özvegye

Soltész Mónika 2021.01.20.
A világhírű producer két évvel ezelőtt, január 20-án hunyt el váratlanul. Felesége, Tímea tavaly egy hatalmas, fehér és vörös rózsákból álló szív alakú koszor&uac...
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
b3 jobb(400x300)
poggyasz jobb 400x300
spaverin jobb(400x300)

AC News

Országos tisztifőorvos: Továbbra is indokoltak a korlátozó intézkedések

AC News 2021.01.22.
Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, de a korlátozó intézkedéseket továbbra is indokolt fenntartani - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért f...

Változékony idő várható a hétvégén

AC News 2021.01.22.
A hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, majd egyre többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is. Vasárnaptól lehűlés kezdődik. Sokfelé erős lesz a sz...

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

AC News 2021.01.22.
Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely...
Legnézettebb

    Sziréna

    Mentősnek adta ki magát, vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott

    AC News 2021.01.22.
    Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott. A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. A gyulai ren...

    Csalók küldenek sms-t vagy e-mailt az Aldi nevében

    AC News 2021.01.22.
    Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal - tá...

    Vádat emeltek a rendőrségi helikoptert lámpafénnyel megzavaró férfi ellen

    AC News 2021.01.22.
    Vádat emeltek egy járőröző rendőrségi helikoptert lámpával megzavaró férfi ellen - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.   
    bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
    HUBA
    spaverin jobb(400x300)
    Medytop Hiperiol

    Itthon

    Országos tisztifőorvos: Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltás

    Pataki József 2021.01.22.
    Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltások beadása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs onl...

    Orbán: Minél több vakcinának kell lennie Magyarországon

    Pataki József 2021.01.22.
    Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarorsz&aa...

    Meghalt 98 beteg, 1311-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

    Pataki József 2021.01.22.
    Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1311 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

    Világ

    Merkel: Újabb járványhullámmal fenyeget a brit vírusváltozat

    Pataki József 2021.01.22.
    Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merke...

    Percenként 200 oltást adnak be az Egyesült Királyságban

    Pataki József 2021.01.22.
    Percenként kétszáz embert oltanak be a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít az ötmillióhoz azoknak a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagj&aacut...

    Von der Leyen: Nagy aggodalomra adnak okot a vírusmutációk

    Pataki József 2021.01.22.
    A koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Euró...
     B-3 TÉRINFORMATIKA ÉS IT INFRASRUKTÚRA
    b3 jobb(400x300)
    HUBA
    poggyasz jobb 400x300

    Profil

    Kámán Ildikó: A munka nem teher, hanem a kiteljesedésünk része

    Soltész Mónika 2021.01.17.
    Édesanya, közben művészek, kulturális események PR-ese, mellette újabb feladat érkezett az életébe, a jövőben a Kodolányi János Egyetem külsős kommunikációs és PR szakértőjek&eac...

    Dr. Kökény Zoltán: Ma Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él!

    Pataki József 2021.01.09.
    30 éve tette fel az életét arra Kökény Zoltán, hogy embereket gyógyítson. Az orvos hivatásának tekinti, hogy megelőzhetővé tegye, hogy a cukorbetegség oly sok esetben amputációval végződjön...

    Gendur András: Most az egyszerűbb gasztronómia felé irányul az érdeklődés

    Pataki József 2020.12.09.
    A gasztroszakértővel és hotel managerrel lapunk most arról beszélgetett, mi várható a mostani világjárvány miatt a vendéglátós piacon, illetve lesz-e gazdasági fellendülés ebben a szektorban, ha v...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    Gyogyszertár
    b3 jobb(400x300)
    poggyasz jobb 400x300
    spaverin jobb(400x300)

    Amiről beszélnek

    Nem épült fel teljesen a koronavírusból Trokán Péter – Másfél hónapig is eltarthat a gyógyulása

    Soltész Mónika 2021.01.22.
    Trokán Péter tavaly év végén kapta el a koronavírust. A színész két hétig feküdt kórházban, ugyan sikerült legyőznie a betegséget, de azóta sem sikerült teljesen felépülnie....

    Elhunyt a Lost sztárja

    Pataki József 2021.01.22.
    Mira Furlan színésznő 65 éves volt.

    Újabb inspiráló nőkről mintázott Barbie babát a Mattel

    Pataki József 2021.01.22.
    Újabb három inspiráló nőről mintázott Barbie babát a Mattel játékgyár, köztük a 2014-ben meghalt Maya Angelou amerikai költőről, íróról, emberi jogi aktivistáról.