Benkő: A cél a kiszámítható életpálya és a versenyképes jövedelem biztosítása

Pataki József 2021.01.14. Itthon
Gyogyszertár

Benkő: A cél a kiszámítható életpálya és a versenyképes jövedelem biztosítása

A cél a kiszámítható életpálya és a hozzá tartozó versenyképes jövedelem biztosítása, a gondoskodás a munkavállalókról - közölte a honvédelmi miniszter szerdán.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

Benkő Tibor a Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldalára feltett videóban ismertette, hogy a honvédség "mint az ország egyik legbiztosabb foglalkoztatója", milyen illetményeket és béren kívüli juttatásokat kínál 2021-re. Beszámolt egyebek mellett a honvédelmi alkalmazottak folytatódó illetményemeléséről, a katonák családtámogatásának emeléséről és a nyugállományú katonák támogatásáról is.

Kitért arra is, hogy a honvédségi munkavállalókról való gondoskodás mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a jövő nemzedékét képviselő kadétokra, tiszt- és altisztjelöltekre, a nyugállományú, valamint az önkéntes tartalékos katonákra is.

A miniszter felidézte: a honvédségnél 2015-től 2019-ig 60 százalékos illetményemelést valósítottak meg. Ezen felül - a kormány döntésének értelmében - 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként. 2019-ben döntött a kormány arról is, hogy 3 évente 6 havi illetménynek megfelelő többletjuttatást biztosítanak a katonáknak. Az ehhez szükséges forrást időarányosan elkülönítik a HM költségvetésében - közölte.

Elmondta, hogy 2020-ban a hivatásos és szerződéses katonák, valamint az önkéntes tartalékos állomány egységesen további 10 százalékos bérkiegészítésben részesült, ami nem épült be bérükbe, de ezt az összeget 2021-ben is megkapják.

Minden szerződéses szolgálatra jelentkező katonának a szerződéskötés után 100 ezer forintos szerződéskötési díjat folyósítanak. A katonák és a honvédelmi alkalmazottak részére - összhangban a kormány családügyi politikájával - családalapítási, iskolakezdési és lakhatási, valamint nyugdíj-előtakarékossági hozzájárulást, kedvezményes regenerációs lehetőségeket és ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat biztosítanak.

Idén folytatódik a honvédelmi alkalmazottak - 2019-ben kezdett, 4 éves, 35 százalékos - fizetésemelése. Ennek első 20 százalékát 2019-ben kapták meg a dolgozók, míg a fennmaradó 15 százalékot, 3 évre lebontva 5-5-5 százalékban biztosítják.

A kormány döntésével összhangban valósítják meg az egészségügyi dolgozók, valamint a honvédelmi nevelésben és katonai oktatásban részt vevő pedagógusok béremelését - fejtette ki a miniszter.

Benkő Tibor kiemelte: nemcsak meg tudják őrizni a béren kívüli juttatások korábbi szintjét, hanem a gyermekeket nevelő szülők 2021-től a korábbi 30 ezer forint helyett 50 ezer forint nevelési támogatást kapnak. Emellett a katonák és honvédelmi alkalmazottak számára több mint a duplájára, gyermekenként 200 ezer forintra növelték a születési támogatást.

A miniszter kitért arra is, hogy az országos lefedettségű katonai szolgálat biztosítása érdekében elengedhetetlen egy korszerű lakhatási támogatási rendszer kiépítése. Ezért átalakították a lakhatást biztosító rendszer törlesztési támogatását, amelyet 2020-ben már több mint 2400-an vettek igénybe - közölte, hozzátéve: ezt a tendenciát szeretnék folytatni idén is. Elmondta, hogy egyszerűsítették a lakásértékesítési eljárásokat is. Lehetővé tették, hogy a katonák nyugállományba vonulásuk után is tovább élhessenek szolgálati ingatlanjukban.

Benkő Tibor azt mondta: a Magyar Honvédség hosszú távú célja, hogy a katonák tulajdonába kerüljenek az általuk bérelt lakások. Ezért azokat a katonák részére értékesítik. A befolyt összeget pedig a nagycsaládosok és a csonka családban élők támogatására fordítják - közölte a miniszter, aki újdonságként arról is beszámolt, hogy az albérletre és lakáslízingre felhasználható, úgynevezett lakáspénzt a legénységi állomány számára is kiterjesztik.

Idén bevezetik a házassági és a bejegyzett élettársi támogatást, továbbá a gyermekek utáni kiegészítést is növelik. Így egy családot fenntartó katona támogatása 2021-ben havi 25-35 ezer forinttal fog emelkedni.

A miniszter hangsúlyozta: rendkívül fontos a fiatalok megszólítása. Ezért 6 különböző ösztöndíjrendszert működtetnek, amelyek keretében a közép- és felsőfokú oktatásban - tanulmányi eredménytől függően - 8 ezer forinttól akár 130 ezer forintig terjedő ösztöndíjban részesülhetnek a diákok. Cél, hogy minél inkább kiszélesítsék a jogosultak körét - mondta.

A fiatalok támogatása mellett kiemelt cél a nyugállományú katonákról való újszemléletű gondoskodás megvalósítása - tette hozzá Benkő Tibor, aki úgy fogalmazott: "a katonai gondolkodás és hivatástudat ugyanis nem ér véget nyugállományba helyezéssel". A honvédelmi tárca ezért továbbra is számít rájuk, mert ők képesek segíteni a honvédség és a civil lakosság közötti kapcsolatok erősítésében, a katonai erények, a hagyományok, a hazafiság és a polgári elvárások közötti összhang megteremtésében - mondta, hozzátéve: ellett a nyugállományú katonáknak meghatározó szerepük van a fiatalság katonai pályára irányításában is.

A nyugállományú katonák elismerésének egyik kifejezése az obsitos és veterán programok bevezetése. Ezek révén 2021-ben a nyugállományú katonák számára is elérhetővé teszik azokat a kedvezményeket, amelyek eddig csak az aktív állomány tagjait illették meg.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a koronavírus-járvány újszerű feladatokat rótt Magyarországra, a Honvédelmi Minisztériumra, a katonákra is. Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak, amiért alapfeladataikon túl, az ország működőképességének biztosítása érdekében a magyar emberek biztonságát szolgáló, a rendőrség, az egészségügyi ellátórendszer munkáját segítő feladatok végrehajtásában részt vettek és részt vesznek napjainkban is. (MTI)

Medytop Hiperiol
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
CBA

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Tüntetők mellé állt Jolly – „Elfogyott a türelmünk!”

Pataki József 2021.01.22.
Az énekesnek már elege van abból, hogy lassan egy éve nem dolgozhat, miközben más iparágakat nem sújtja annyira a pandémia. Jollynak most fogyott el a türelme, így egy közelgő, hatalmas tüntetés mellé &...

Megtudtuk, mikor temetik Sas Józsefet

Soltész Mónika 2021.01.21.
Sas József vasárnap reggel hunyt el, az AcNews megtudta temetésének pontos időpontját és helyszínét. A legendás színész-humoristát holnap helyezik végső nyugalomra.

Csomor Csilla: Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni!

Pataki József 2021.01.20.
Ma ünnepli születésnapját a népszerű színésznő. Habár nem sokat jelent neki ez a nagy nap, mégis hálát ad azért, hogy eddig sosem kellett egyedül töltenie. Csilla az AcNewsnak mesélte el, hogyan fog &u...

Huppsz

Kocsis Dénes vette át Veréb Tamás szerepét a Barátok köztben

AC News 2021.01.23.
Péntektől ismét feltűnik az RTL Klub ikonikus napi sorozatában Csongor karaktere, akit korábban Veréb Tamás személyesített meg, ám ezúttal Kocsis Dénes bújik a fiatal férfi bőrébe. 

2021 a Survivor éve! – Már várják a jelentkezőket

Soltész Mónika 2021.01.22.
2021-ben újra Survivor, a kitartás, a taktika és a túlélés játéka! Joe, a túlélő show műsorvezetője várja a jelentkezőket a Survivor idei évadába, ahol a civil versenyzők közismert híress&eacu...

Pazarló életmódot folytatnak a villalakók

Pataki József 2021.01.21.
A villalakók azt a házi feladatot kapták, hogy mindent pakoljanak ki a Villából, aminek műanyag a csomagolása.
Gyogyszertár
b3 jobb(400x300)
HUBA
Medytop Hiperiol

AC News

Országos tisztifőorvos: Továbbra is indokoltak a korlátozó intézkedések

AC News 2021.01.22.
Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, de a korlátozó intézkedéseket továbbra is indokolt fenntartani - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért f...

Változékony idő várható a hétvégén

AC News 2021.01.22.
A hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, majd egyre többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is. Vasárnaptól lehűlés kezdődik. Sokfelé erős lesz a sz...

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

AC News 2021.01.22.
Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely...
Legnézettebb

    Sziréna

    Mentősnek adta ki magát, vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott

    AC News 2021.01.22.
    Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott. A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. A gyulai ren...

    Csalók küldenek sms-t vagy e-mailt az Aldi nevében

    AC News 2021.01.22.
    Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal - tá...

    Vádat emeltek a rendőrségi helikoptert lámpafénnyel megzavaró férfi ellen

    AC News 2021.01.22.
    Vádat emeltek egy járőröző rendőrségi helikoptert lámpával megzavaró férfi ellen - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.   
     B-3 TÉRINFORMATIKA ÉS IT INFRASRUKTÚRA
    poggyasz jobb 400x300
    HUBA
    Medytop Hiperiol

    Itthon

    Újra ezer feletti új fertőzött van Magyarországon

    AC News 2021.01.23.
    Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1344 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.   

    Országos tisztifőorvos: Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltás

    Pataki József 2021.01.22.
    Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltások beadása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs onl...

    Orbán: Minél több vakcinának kell lennie Magyarországon

    Pataki József 2021.01.22.
    Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarorsz&aa...

    Világ

    Merkel: Újabb járványhullámmal fenyeget a brit vírusváltozat

    Pataki József 2021.01.22.
    Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merke...

    Percenként 200 oltást adnak be az Egyesült Királyságban

    Pataki József 2021.01.22.
    Percenként kétszáz embert oltanak be a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít az ötmillióhoz azoknak a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagj&aacut...

    Von der Leyen: Nagy aggodalomra adnak okot a vírusmutációk

    Pataki József 2021.01.22.
    A koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Euró...
    b3 jobb(400x300)
    Medytop Hiperiol
    spaverin jobb(400x300)
    HUBA

    Profil

    Goztola Kristina: Sokan keresnek meg, miként indítsák el a nemzetközi karrierjüket

    AC News 2021.01.23.
    A legfoglalkoztatottabb magyar színésznő külföldön, producer és modell. Kristina négy nyelven játszik, számos díjat bezsebelt már és több világsztárral is együtt dolgozott. A szíve azonban l...

    Kámán Ildikó: A munka nem teher, hanem a kiteljesedésünk része

    Soltész Mónika 2021.01.17.
    Édesanya, közben művészek, kulturális események PR-ese, mellette újabb feladat érkezett az életébe, a jövőben a Kodolányi János Egyetem külsős kommunikációs és PR szakértőjek&eac...

    Dr. Kökény Zoltán: Ma Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él!

    Pataki József 2021.01.09.
    30 éve tette fel az életét arra Kökény Zoltán, hogy embereket gyógyítson. Az orvos hivatásának tekinti, hogy megelőzhetővé tegye, hogy a cukorbetegség oly sok esetben amputációval végződjön...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    poggyasz-slider
    b3 jobb(400x300)
    HUBA
    Medytop Hiperiol

    Amiről beszélnek

    Pataky Attila: Ma már 99 százalékosnak érzem magam

    AC News 2021.01.23.
    Pataky Attila úgy érzi, nem csak a testét, de a lelkét is megtépázta a koronavírus. Két hónapja épült fel betegségéből, de az énekes úgy érzi, a lelkét is megtámadta a fe...

    Hofi özvegye tartja a lelket Sas feleségében

    AC News 2021.01.23.
    Hofi Géza özvegye, Ildikó évtizedek óta jó barátja Saséknak, a temetésen is támogatta Zsuzsát. Az évek során ugyanis elválaszthatatlan barátnők lettek. 

    Aggódik édesanyjáért Zámbó Árpy – Csak a vakcinában látja a megoldást

    Soltész Mónika 2021.01.22.
    Zámbó Árpy is a koronavírus-járvány megállítására a vakcinában látja az egyetlen megoldást. Elsők között regisztrált a védőoltás megigénylésére. Éde...