Voith Ágnes halála után különösen nagy súlya van azoknak a mondatoknak, amelyeket évekkel ezelőtt mondott önmagáról, a színházról és az életről. Egy olyan művész portréja rajzolódik ki, aki sosem akart megfelelni, mégis megkerülhetetlenné vált.
„Nem akartam megalázó szerepet játszani”
Majdnem húsz évig volt a József Attila Színház tagja, mégis saját döntésből lépett tovább, akkor, amikor már igazi sztárnak számított.
„Abban a helyzetben egyszerűen nem akartam megalázó szerepet eljátszani.”
Ez a mondat jól összefoglalja pályáját: nem a biztos út érdekelte, hanem az önazonosság.
A hirtelen jött siker ára
A Kaktusz virágában nyújtott alakítása országos ismertséget hozott neki, Bodrogi Gyula oldalán. A siker azonban nem csak öröm volt.
„Embertelen siker volt. Hirtelen megismert az ország. Amúgy ez lehet, nem is tett jót nekem. Kicsit elszállt az agyam.”
Nyíltan beszélt felelőtlenségről, elszalasztott interjúkról, lezser döntésekről. Nem szépítette a múltat, inkább vállalta.
„Ahonnan eljövök, ott hagyok mindent”
A Thália Színházba való szerződés komoly lelki törést jelentett számára, még akkor is, ha szakmailag új korszakot nyitott.
„Az öltöző fiókomban ott volt az anyukám régi albuma, minden kis ereklyém. Mikor eljöttem, mindent ott hagytam.”
Búcsúzni nem szeretett. Elvágta a szálakat, és ment tovább.
Szabadság mindenek felett
Voith Ágnes sosem volt „klasszikus értelemben vett” színésznő. Ezt maga mondta ki a legpontosabban.
„Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő. Lezser voltam, játékos, szerettem élni és soha nem követtem a szabályokat.”
A színház „katonai rendjét” elutasította, de ha szerepet kapott, azt kérlelhetetlen komolysággal dolgozta ki.
Kíméletlen vélemény a szakmáról
Nem félt kimondani azt sem, amit sokan csak gondolnak.
„Nincs gazdája a színészi szakmának. Nem számítanak a színészek. Nincs igazi értékrendszer.”
Úgy vélte, szókimondása miatt nem kapott annyi díjat, amennyit talán megérdemelt volna.
A mulandóság tudata
Egykori kritikák ma már kordokumentumok, ő maga pedig pontosan látta a színház sorsát.
„Mulandó műfaj a miénk. Homokfestészet. Elfújja a szél” – mondta a Pepita magazinnak.
Voith Ágnes szavai most, halála után nemcsak visszatekintések, hanem lezárt mondatok. Egy szabadságra épülő élet lenyomatai, amelyek nem simulnak bele könnyen semmilyen keretbe – ahogy ő sem tette soha.
