Valósággal besüppedünk a sivatag világába, ahol Oliver Laxe Tánc a sivatagban című filmje játszódik. Mintha a marokkói dűnék fölött remegne a levegő, és ahogy a film apa-fiú párosa nekivág a lánytestvér keresésének, úgy sodródunk velük egyre beljebb: fájdalomba, extázisba, a valóság és a belső táj összeolvadásába. A film hipnotikus ritmusa nem magyaráz, inkább elnyel – zenében oldott misztikum, porral kevert gyász, váratlan emberi találkozások. Nem csoda, hogy Spanyolország ezt a filmet küldte hadba a jövő évi Oscarra, és Cannes-ból is begyűjtötte a zsűri díját. Most pedig itt van Magyarországon, és a Cirko Film jóvoltából marad is.
A budapesti Spanyol filmhét idei különlegessége, hogy nem egyetlen Oscar-jelölt érkezett, hanem rögtön három, ami önmagában ritka ajándék. Itt van még Carla Simón finoman fűzött családi drámája, a Zarándoklat, amely egészen más tónusú, mégis ugyanazt az érzést hordozza: hogy az ember múltja és a család kollektív titkai sokkal mélyebben hatnak ránk, mint hinnénk. A trió harmadik tagja a Berlinale-kedvenc Siket, amely még intimebb térbe visz. Egy friss szülőpár bizonytalanságába, hogy vajon hallani fog-e majd születendő babájuk. Ez a három film versenyzett Spanyolországban azért, hogy bekerüljön az Oscar-előszobájába, ahova végül csak egy táncolhatott be közülük.
Különleges politikai thriller
De a mostani filmhét nemcsak az Oscar-befutókra épít. Már a nyitónapon megérkezett Arantxa Echevarría Beépülve című politikai thrillere. Olyan erővel csapódott be, mintha a kilencvenes évek Baszkföldjének feszültségét valaki egy molotov-koktélos palackban csempészte volna át a Pireneusokon. A fiatal rendőrnő, aki beépül az ETA sejtjébe, nem hollywoodi akcióhős – hús-vér ember, minden félelmével, kétségével, a fedősztori alatt olyan drámával, amelyet a film úgy tálal, hogy néha a néző is érzi a gyomrában a beszűkülő terek szorítását. Carolina Yuste alakítása tengelyként tartja egyben a filmet, mellette pedig Luis Tosar visszafogott dühével hozza azt az erőt, amelynek köszönhetően a spanyol film évtizedek óta dobogós Európában.
A másik nagy dobás a Marco, amely újabb megdöbbentő igaz történetet göngyölít fel, de teljesen más irányból. Enric Marco éveken át fenntartott egy hazugságot, amellyel megtévesztette nemcsak a spanyol, de a külföldi hatóságokat is. A karizmatikus férfi mindenkivel elhitette, hogy a flossenbürgi koncentrációs tábor túlélője: előadásokat tartott az ott átélt borzalmakról, és idővel a holokauszt emlékezetét őrző Amical de Mauthausen köztiszteletben álló elnöke lett. Azt, hogy életrajzát meghamisította, végül nemzetközi botrány leplezte le. A titok súlya alatt vergődő antihőst Eduard Fernández alakítja, aki ezzel a szereppel immár háromszoros Goya-díjas, és az idei Spanyol filmhéten egy másik életrajzi műben is látható: ő alakítja A 47-es busz lázadó sofőrjét.
A Spanyol filmhét jól mutatja, hogy a magyar főváros ilyentájt is tud igazán mediterrán lenni: amint belépünk az Uránia mozi mór stílusú épületének aranyfényű előcsarnokába, rögtön úgy érezzük, hogy egy spanyol város friss, sós levegőjét lélegezzük be. Ha pedig egy jó kis spanyol bor mellé néhány filmet is behabzsolunk – legyen az történelmi darab, fanyar szatíra vagy párkapcsolati mozi –, úgy érezzük, mintha Budapest kapott volna egy adag mediterrán napfényt november végére.
